+ Film

Három kemény film maradt versenyben a LUX filmdíjért

Az EP minden évben a Lux filmdíjjal tünteti ki a legjobb európai filmet, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik.

Wolfgang Fischer Styx című filmje, Mila Turajlic A másik oldal című rendezése, valamint Benedikt Erlingsson Izlandi amazon című filmje versenyeznek az idei Lux filmdíjért.

A döntőbe jutott alkotások listáját július 24-én Rómában, a Giornate degli Autori sajtókonferenciáján ismertette Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke.

Mindhárom filmet az EU 24 hivatalos nyelvén, így magyarul is feliratozzák és ősszel az Unió összes országában bemutatják.

A Lux filmdíj nyertesét az európai parlament képviselői választják ki. A győztest november 14-én, az EP plenáris ülésén hirdetik ki Strasbourgban, a döntőbe jutott alkotások készítőinek jelenlétében. A díjat elnyerő filmet hallás- és látássérültek számára is elérhetővé teszik majd.

Az EP minden évben a Lux filmdíjjal tünteti ki a legjobb európai filmet, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik. A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, valamint a mozik segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között.

 

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Ezek nagyon-nagyon jó filmeknek tűnnek. Várom már.
    Tisztelettel.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top