+ Film

Már keresik a forgatókönyvírókat a barlangban rekedt focicsapatról szóló filmhez

Nem feltétlenül kell keresztény filmnek lennie, fontos, hogy inspiráló legyen…

A Pure Flix Entertainment produkciós cég filmet tervez a thaiföldi barlangban rekedt, majd onnan kimentett gyerek focicsapat történetéből – írta a The Hollywood Reporter.

A cég a God’s Not Dead című, vallásos indíttatású filmjeiről vált ismertté. Igazgatója, Michael Scott napokon át tartózkodott a mentőakció helyszínén, mivel részben Thaiföldön él.

„Hihetetlenül inspiráló a bátorság és hősiesség, amit a mentők tanúsítottak, ezért film lesz a történetből”

– mondta el telefonon a lapnak.

Valószínű, hogy a stúdió Pinnacle Peak nevű, szélesebb közönségrétegnek szóló mozikat jegyző brandjének filmjeként kerülhet vászonra a történet.

„Nem feltétlenül kell keresztény filmnek lennie, fontos, hogy inspiráló legyen”.

Beszélt a mentőcsapat 90 búvárja közül néhánnyal, thai kapcsolatain keresztül a kis focisták családtagjai közül is volt, akit utolért.

A kimentett gyerekekkel és edzőjükkel nem találkozhatott, hiszen megmenekülésük után azonnal kórházba vitték őket.

A producer forgatókönyvírókat keres a következő néhány hétben a filmhez, amelyet a tervek szerint 30-60 millió dolláros (8,3-16,6 milliárd forint) költségvetésből készítenek a Kaos Entertainmenttel közösen.

Az összeg nagyobb, mint amennyit a Pure Flix és a Pinnacle általában költeni szokott egy-egy produkcióra.

Scott öt filmet forgatott Thaiföldön 2008 és 2011 között, megpróbálja a barlangi mentésről szóló mozit is az országban készíteni.

Elmondta, hogy Szarman Kunan thaiföldi búvár pénteken, mentés közben bekövetkezett halála óta még közvetlenebbül érinti a történet, hiszen a volt haditengerész a felesége közeli barátja volt.

„Nemcsak egy filmről van szó. Tiszteletünket akarjuk leróni mindenki előtt, aki részt vett a mentésben”.

A tizenhárom fős csoport egy áradást követően rekedt a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő Tham Luang barlangrendszerben június 23-án.

A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után találtak rá búvárok. Kedden a felszínre hozták az utolsó gyereket és az edzőt is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top