+ Irodalom

Minél többet élvezel, annál többet élvezel

Ezt követően Kukorelly Endrével Dicső Zsolt beszélgetett. Legszívesebben mindent leírnék, ha lehetne, mint, ahogy az előző beszélgetésből is. – Aradi Gizi szekszárdi naplója a Mészöly Magasiskolából.

Szomorú óra

Fények, kisváros – Szekszárdi napló, 3. nap, Mészöly Magasiskola, írótábor

Írta: Aradi Gizella

Ébredéskor még úgy tűnt, rengeteg időnk van, de ha szerda, akkor ez a hajmosás napja. Azt hittem, ez csak nálam van így, de tévedtem. Mivel ezen a héten négyen élünk egy apartmanban, ahol egy fürdőszobán osztozunk, némi időbe telik, mire mindennel elkészülünk végül.

A Mészöly-ház kertjében ennek ellenére arra is marad idő, hogy Kukorelly Endrével váltsunk néhány szót az előző napról, meg arról, ami tegnap úgy került bele a naplóba, hogy „mindenkire ráfér, hogy időnként nyakon basszák”. Erre még bólogatni sem kell, az meg nyilvánvaló, hogy vitatkozni erről meg végképp nem tudok vele. Arról a kényes egyensúlyról gondolkodunk még, mi az, ami a szerző személyes élményeiből, érzéseiből belefér a szövegbe. A kitárulkozás kockázatairól beszélünk, meg arról, hogy – bár bátorság kell hozzá, de – kockáztatni kell, mert a szöveg ettől lesz érdekes más számára is.

Délelőtti műhelymunka

A délelőtti műhelymunka Márton Lászlóval és Győrffy Ákossal kezdődik, mint minden nap. De szerencsére itt maradt Szolláth Dávid, Totth Benedek, és beül közénk Kukorelly is, aki a délután egyik főszereplője lesz majd.  Szeretem, hogy Dávid mellettem ül, néha összenézünk. Egy dolgot szeretnék mondani, vagy kettőt, na jó, hármat, mondta tegnap, meg mondja majd később ma is, és végtelen lényeglátással és érzékenységgel beszél a szövegeinkről, az irodalmi példákról. A névadás az első témánk. Csodálom Győrffy Ákos türelmét, Márton László kimeríthetetlen tudását, a példák sokaságát, amellyel minden állítását alátámasztja. Egy körünkben korábban elemzett írásra is visszautal, ahol a megfelelő névadással, ezzel együtt a könnyebb azonosíthatósággal az olvasónak sok energiáját kímélhette volna meg a szerző. Az elnevezés egy bizonyos erőtérbe helyezi a szereplőt, utalhat a származására, egyben az írás stílusára is, arra, hogy egyáltalán komolyan vehető-e a karakter, vagy sem. Példaként említi Kutyafellegfalvyt vagy Szikla Szilárdot, bár az utóbbira nem biztos, hogy pontosan emlékszem. De Gogolra biztosan utalt, akinek kedvelt szórakozása volt, hogy utazásai során a szállodák vendégkönyvéből kinézett egy nevet, és azzal tartotta karban írói képességeit, hogy a névhez karaktereket kreált. A névadásnak tétje van, és óriási játékteret nyit meg az író számára.

Szóba került az egyes szám első, második vagy harmadik személy használatának kérdése is. Az E/2-t gyorsan félretettük, mint ritka megoldást. Példaként Erdal Öz, Christa Wolf és Jay McInerney neve hangzik el. Márton László szerint ez a forma arra a helyzetre emlékeztet, amikor a műnek takargatnivalója van, vagyis valamit a szerző nem tud jól megoldani.

Az E/1 alkalmazása nagyobb közvetlenséget, de kisebb mozgásteret ad az írónak, hiszen nehezebb distanciát tartani a szerző és a szereplő között. Az E/3-ban viszont éppen az érzelmi nyomaték kihelyezése a nehezebb, és azonnal kérdések sokaságát veti fel: honnan tudod? belelátsz a fejébe? honnan veszed a bátorságot? tényleg? biztos? Ezért élesebben vetődik fel a hitelesség kérdése.

Saját szövegeink megvitatása során Győrffi Viktória, Forgács Péter, Nagy Ágnes és Vonnák Diána írásaira is maradt idő. Az elemzések alaposak és számomra néha meglepőek. Különösen azon gondolkodom el, amikor egy anekdotázós novella kapcsán arról beszélnek, a téma Tar Sándor keménységét kívánná meg, ezért a szöveg legyen sokkal tárgyszerűbb és kegyetlenebb. Egy másik írás felolvasása után aztán nem tudjuk abbahagyni a röhögést, na nem az íráson magán, hanem az egyik hozzászóláson, amelyben az elsőre egyébként ártalmatlannak, már-már szomorúnak tűnő lassan megbékélt kifejezés hirtelen új jelentéssel telítődik. Beigazolódik, mennyire fontos, hogy pontosan fejezze ki magát a szerző, hiszen a művek magukra maradnak az olvasóval szemben.  Sokat beszélünk a nyelvről, a nyelv hármas jellemzőjéről, arról, hogy mit lehet szavakkal kifejezni, aztán mégis azzal zárjuk, a szavak nem visszaadják, hanem eltakarják a dolgokat.

Gaál-Nyeste Kata még ma is kész csodának tartotta, hogy az írói eszmélkedését meghatározó könyvet is fordító Szolláth Dávid ült le éppen vele szemben a tegnap esti vacsorához. Már egy éve is van, hogy hallom ezt tőle: ezt a fordítást is meg kellene vennem (és persze el kellene olvasnom), ezért ebéd után a könyvesboltba indulunk. Útközben elakadunk ugyan a város egyik legjobb fagylaltozójánál, de Kata lelkesedése már rám is átragadt, így legfeljebb otthonra marad ez a teendő is, sok más tenni- és olvasnivaló mellett. Az olvasás persze mindenképpen otthonra maradt volna, mert nem rendelkezem olyan képességekkel, mint Márton László, aki – a legenda szerint – néhány óra alatt képes akár hosszabb kötetek elolvasására is.

Kis Pál István és Szörényi László

A délutáni műhelymunka után a Vármegyeháza Pollack Kávézójában a Szörényi László irodalomtörténésszel készült portréfilmet nézzük meg, és találkozunk vele és az alkotókkal is. Kis Pál István már tegnap mesélt nekem arról, hogy a negyvenötperces portré több, mint három órás anyagból készült. A kimaradt, Mészöly Miklósra vonatkozó részletek egy tervezett emlékfilmben még láthatóak lesznek. És hogy milyen érzés egy film főszereplőjének lenni? Jó érzés, mondta Szörényi László, hiszen látta, a közönség milyen jókat nevet a poénokon. Amelyek persze egy végtelenül gazdag műveltség és élettapasztalat olykor abszurd villanásai.

Dicső-Kukorelly

Ezt követően Kukorelly Endrével Dicső Zsolt beszélgetett. Legszívesebben mindent leírnék, ha lehetne, mint, ahogy az előző beszélgetésből is. Ez persze képtelenség, pedig érdekes, miért kezdett foglalkozni, majd nem foglalkozni, aztán megint foglalkozni irodalommal, mit gondol, hogyan szoktatjuk le a gyerekeket arról, hogy autentikusak legyenek, hogyan lehet az, hogy az emberek – miközben mindent kortárs módon csinálnak (pl. étkeznek, öltözködnek, közlekednek) – a művészetek terén a múltban ragadnak, az avantgárdig el sem jutnak, mert az már erőfeszítéseket igényelne. Ha arról beszél, hogy elvonási tünetei vannak, ha nem olvashat, ha nem foglalkozhat művészetekkel, akkor az emberek kilencvenöt százaléka nem is érti, miről beszél. Pedig a művészetek élvezete nagyon is ajánlatos. Minél többet élvezel, annál többet élvezel, mondja.

Mivel a szőlőhegyen nehezebb volna megoldani, hogy az érdeklődők lássák a ma este is folytatódó foci-világbajnokságot, a vacsora ismét a Bormúzeumban van. A teraszra a környező dombok is bekacsintgatnak, miként a kisvárosi fények meg a felújítás alatt lévő Belvárosi katolikus templom tornya is. Pócs Margit, a Szekszárdi Magasiskola egyik háziasszonya fáradhatatlanul mesél a helyi kulturális életről, a Mészöly Miklós alakja köré szerveződő szellemi körről, különösen pedig a Mészöly-díjasokról. Így mondja: Miklós. Ő még személyesen ismerhette Mészöly Miklóst és Polcz Alaine-t. A díjazottaknak legtöbbször nem is a díjjal járó szerény összeg a fontos, gondoljunk csak az Üveggolyó Díjra, tette hozzá Márton László. Horvátország pedig legyőzte Angliát.

Minél többet élvezel, annál többet élvezel
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top