+ Természet

Élő múzeummá változtatják a barlangot, amelyben bennrekedt a thaiföldi focicsapat

Csütörtöktől lezárják a barlangot, azt azonban nem árulták el, hogy meddig marad zárva a látogatók elől.

Múzeummá változtatják azt a thaiföldi barlangot, amelyben több mint két hétre bennrekedt 12 gyerek és az edzőjük – közölte szerdán a mentőakció vezetője.

„A barlangból élő múzeum lesz, amely bemutatja, hogyan zajlott a mentés. Felállítunk egy interaktív adatbázist, a hely Thaiföld egyik idegenforgalmi látványossága lesz”

– számolt be a tervekről egy sajtótájékoztatón az észak-thaiföldi Csiang Rai tartomány kormányzója, Narongszak Oszotthanakorn, a mentőakció vezetője.

A thai illetékesek is megerősítették, hogy miután a fiúk szerencsés megmenekülése és a nemzetközi mentőakció révén a barlang az érdeklődés központjába került, az a szándékuk, hogy idegenforgalmi célponttá változtassák.

Prajuth Csan-Ocsa thai kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: különleges óvintézkedéseket hoznak, hogy a barlang és környéke is biztonságos legyen a turisták számára.

Csongklai Vorapongszathorn a nemzeti parkokkal, természet- és növényvédelemmel foglalkozó hivatal vezérigazgató-helyettese közölte, hogy csütörtöktől lezárják a barlangot, azt azonban árulta el, hogy meddig marad zárva a látogatók elől.

A Tham Luang Nang Non, vagyis a „fekvő hölgy barlangja” a legenda szerint egy gyönyörű hercegnőről kapta a nevét. A hercegnő egyszerű származású szerelmével a barlangba menekült apja elől. Az apja azonban katonákat küldött utánuk, hogy megöljék a férfit, s a hercegnő emiatt öngyilkos lett. A környező hegyek pedig felvették testének formáját.

A thai gyerekek megmenekülését egy film is megörökíti majd: egy produkciós cég ugyanis bejelentette, hogy megfilmesíti a történetet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top