+ Képzőművészet

A világ legdrágább festménye szeptembertől látható

A kristálygömböt tartó, kék köpenyben lévő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek tulajdonították.

Az Abu-Dzabi Louvre-ban kiállítják szeptember 18-től Leonardo da Vinci Krisztus-portréját, a Salvator Mundit, amelyet múlt év novemberében 45 millió dollárért (120 milliárd forint) vásároltak meg a Christie’s New York-i árverésén – közölte szerdán az abu-dzabi kulturális minisztérium.

A kristálygömböt tartó, kék köpenyben lévő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították, eredetiségét csak 2011-ben ismerte el a művészettörténész szakma. A 64,5 x 44,7 centiméteres kép első ismert tulajdonosa I. Károly angol király volt, később a festmény eltűnt a szem elől. A képet 1958-ban még mindössze 45 brit fontért vette meg egy amerikai gyűjtő a Sotheby’s egy árverésén, és tavaly bocsátotta a műkincspiacra.

Az aukció után nem közölték a vásárló kilétét, csupán annyit, hogy telefonon tette meg ajánlatait a mintegy 20 percen át folyó ádáz licitharcban.

Később derült ki, hogy az abu-dzabi kulturális minisztéruim felhatalmazta a szaúdi királyi család egy tagját, hogy a nevében licitáljon a műért.

A világ legdrágább festménye szeptembertől látható
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top