+ Építészet

Debrecenben megtalálták az egykori akadémia falfestményeit

A fennmaradt fényképek és a helyszín vizsgálata alapján az épületben 23 darab, különböző méretű falfestmény, több száz négyzetméternyi díszítmény, stukkók, márványozás található.

Eredeti állapotába állítják helyre az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületét, miután megtalálták az eredeti seccókat – művészi falfestményeket – az épület dísztermében – jelentette be a cívisváros polgármestere szerdán, a helyszínen tartott sajtóbejáráson.

Papp László felidézte, hogy az 1800-as évek végén a virágzó kereskedelemmel rendelkező Debrecenben a Kereskedő Társulat először a kereskedelmi szakiskola fenntartását, majd azzal együtt a kereskedelmi akadémia épületének megépítését határozta el. A debreceni kereskedelmi akadémia – majd később megyei könyvtár – épülete 1892-1893 között, Gerster Kálmán budapesti művész tervei szerint épült fel a város központjában, a Református Nagytemplom szomszédságában.

A kereskedelmi akadémia reprezentatív belső tereinek belsőépítészeti, képző- és iparművészeti kialakítását ma már csak képekről ismerjük, a helyi Déri Múzeumban megtalálható vázlatok alapján lehetőség van a falfestmények teljes rekonstrukciójára, eredeti állapot szerinti helyreállítására – mondta a polgármester.

Korabeli fényképen egykori debreceni kereskedelmi akadémia dísztermének eredeti falfestményei (szekkói) és a mostani állapotában lévő terem 2018. június 20-án. Az 1893-ban Gerster Kálmán által tervezett eklektikus-neoreneszánsz stílusú épület szekkóit Mirkovszky Géza festette. A város kereskedelmi életét festette a falakra, négy korszakra bontva. Az épületben 1952-től megyei könyvtár működött, majd hat évvel később egy tűz miatt a szekkók megsérültek, majd az egész termet fehérre meszelték. A város a közeljövőben az egész épület teljes helyreállítását tervezi.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Pintér Attila restaurátor: a fennmaradt fényképek és a helyszín vizsgálata alapján az épületben 23 darab, különböző méretű falfestmény, több száz négyzetméternyi díszítmény, stukkók, márványozás található. A festményeket Mirkovszky Géza (1855-1899) készítette 1893-ban. A festő ebben az időszakban Debrecenben élt, az egykori zenede, a mai zeneművészeti szakközépiskola dísztermében is megtalálhatók a munkái.

A kereskedelmi akadémia dísztermének falképein a magyar kereskedelem történetét örökítették meg az Árpád-kor, az izmaelita kor, az olasz kor, a német kor és a debreceni nagyvásár jeleneteivel – tette hozzá.

Papp László polgármester elmondta azt is, hogy pályázati pénzből újítják meg az elkövetkező években az épületet, amelyet ha elkészül, kulturális fogadótérként használnak majd, s ott helyezik el a helyi értéktárat.

Szeretnék, ha a helyreállítás 2023-ra elkészülne, s amennyiben Debrecen megnyeri az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatot, a reprezentatív helyiség a programok egyik helyszíne lehetne – tette hozzá Papp László.

Debrecenben megtalálták az egykori akadémia falfestményeit
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top