+ Képzőművészet

Ez a festmény díszíti a Bertalan Lajos utcai tűzfalat

A nagy méretű kócsagnak üzenete van.

Zsuffa Zsanna Lídia, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatója egy tűzfaltervezési kurzuson tervezte meg azt a kócsagot, amely a XI. kerületi Bertalan Lajos utca 16. szám alatti társasház tűzfalára került fel a Színes Város Csoport közreműködésével.

A 300 négyzetméternél is nagyobb falfestményről szólva Nádudvari Noémi, a Színes Város művészeti kurátora kiemelte, hogy a csoportnak fontos és előremutató projektje volt ez, hiszen kiemelt küldetésük, hogy a fiatal művészek egyéniségét, és sokoldalúságát bemutassák.

“Fontos a tehetséggondozás és a tehetségek felkutatása, ezért volt nagy öröm a számunkra, hogy a MOME Tervezőgrafika tanszékének egy tavalyi kurzusát a tűzfalfestés témájának szentelte”.

Zsuffa Zsanna munkáját erős alkotásnak nevezte, üzenete van és színvilágában is jól illik a környezetbe. Kevés lehetőségük van a fiatal művészeknek, hogy kipróbálják magukat, hogy ilyen méretben tervezzenek és terveiket meg is valósítsák, így ez a diákok számára is jó tapasztalatot és gyakorlási lehetőséget jelenthet.

A MOME kurzusának célja az volt, hogy 14 tervezőgrafika szakos hallgató a környezetvédelem fontosságát előtérbe helyező látványterveket készítsen. Az előengedélyeztetést követően három tervről online szavazást tartottak az urbanplayer.hu weboldalon, ennek eredményeként valósult meg a nagyméretű kócsagot ábrázoló falfestmény, amelyet a tűzfalszínesítő szervezet művészei alkottak meg a tervezővel közösen.

A szervezet életében mindenképpen mérföldkő ez a projekt, hiszen hosszú távú közös munka alakulhat ki a jövőben az egyetemmel – mondta el Flór Péter, a Színes Város főtitkára. Ahogy több más esetben, úgy itt is először a hőszigetelés készült el, majd utána a falfestés.

Vargha Balázs, a MOME Tervezőgrafika tanszékének vezetője szintén méltatta a közös munkát, mert – mint mondta – oktatásmódszertani szempontból is fontos, hogy egy grafikus tervező tudjon nagyobb léptékben gondolkodni, és jó felület erre egy nagyméretű tűzfal.

A városban élőkkel való vizuális kapcsolatteremtés eszköze is a kültéri falfestés, mivel méreténél és láthatóságánál fogva olyan erővel szólítja meg a városlakókat, ami egyedülállóvá teszi ezt a kommunikációs formát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top