+ Képzőművészet

A világ legnagyobb festőinek munkái érkeztek a Modembe

A művek csaknem 48 órán át akklimatizálódnak, kicsomagolásuk csak azt követően kezdődik.

Megérkeztek Debrecenbe kedden a dél-afrikai Johannesburgból azok a nagy értékű műtárgyak, amelyekből június 18-án nyílik kiállítás a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.

Koroknai Edit, a Modem igazgatója elmondta: a mintegy 10 milliárd forint biztosítási összértékű modern képzőművészeti gyűjtemény több mint egyéves előkészítő munka és komoly diplomáciai összefogás eredményeként érkezett Debrecenbe.

Az alkotásokat 11 ládába csomagolták és vasárnap tették repülőre Johannesburgban és kedden délután érkeztek meg a művek a Modembe.

A ládákban több mint félszáz remekmű, köztük Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképei, rajzai találhatóak. A művek csaknem 48 órán át akklimatizálódnak, kicsomagolásuk csak azt követően kezdődik.

A 9 ezer darabos gyűjteménnyel rendelkező Johannesburgi Művészeti Galéria (JAG) két szakembere is elkísérte az anyagot, a JAG gyűjteménykezelője és művészettörténésze a bontás, állapotfelmérés és installálás során végig felügyeli a debreceni munkálatokat.

Az Impressziók című tárlat Johannesburgból érkező, becsomagolt műtárgyai a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központba 2018. június 12-én. A június 18-án megnyíló kiállításon a Johannesburgi Művészeti Galéria gyűjteményéből érkező kollekciót, köztük Monet, Cézanne, Modigliani, Van Gogh, Matisse, Picasso, Boudin, Degas, Warhol, Lichtenstein, Bacon és további ismert művészek munkáit először mutatják be Magyarországon.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Magyarországon még nem látott alkotásokból nyíló tárlatra a Modemben infrakapukat és új bejáratot is építettek, emellett fegyveres őr is vigyázza majd az alkotásokat. Az Impressziók című tárlat legtöbbre becsült darabja, a több mint 3 milliárd forintra értékelt Folyópart Veneux-nél című 1881-es olajkép, amelyet a legtisztább impresszionistaként emlegetett és legképzettebb alkotónak tartott Alfred Sisley készített.

A tárlat hat szekcióban mutatja be a 19. század második felének és a 20. század első felének művészeti törekvéseit Süli Zakar Szabolcs kurátor munkája nyomán. Az elsősorban kronológiai elvet követő rendezés a preraffaeliták (köztük John Everett Millais és Dante Gabriel Rossetti), a barbizoni iskola (Gustave Courbet és Jean-Francois Millet), az impresszionisták (Boudin, Degas, Sisley, Monet), a posztimpresszionisták (többek között Cézanne, Signac, Derain) alkotásai mellett külön szekcióban vonultat fel válogatást a korszak rajzaiból olyan alkotóktól, mint például Picasso, Van Gogh vagy Modigliani – ismertette a részleteket Koroknai Edit. A válogatás figyelmet szentel a 20. század dél-afrikai művészetének is: az ezt bemutató szekcióban főként a helyi expresszionizmus egyik jelentős képviselőjének számító Maggie Laubser, továbbá Maude Sumner, Selby Mvusi és George Pemba munkái kerülnek a falakra.

Az Impressziók utolsó szekciójában a század második felének kiemelkedő képviselői, Pablo Picasso és Francis Bacon, valamint az amerikai pop art két főszereplője, Robert Lichtenstein és Andy Warhol jelenik meg, utóbbitól a Joseph Beuysnek ajánlott triptichon szerepel a kiállításon, amely szeptember 23-ig látható a Modemben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top