+ Tudomány

Tragikus sors várt az anyák megmentőjére

Semmelweis Ignác sorsa jó példája annak, mennyire törékeny lehet egy kutató pályája.

Semmelweis Ignác sorsa jó példája annak, mennyire törékeny lehet egy kutató pályája, ha a tudományos közösség nem ért meg és fogad el egy új módszert, hanem ragaszkodik a kortárs dogmákhoz – jelentette ki kedden Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) az intézmény elnöke.

Lovász László a Semmelweis Ignác-emlékév angol nyelvű nyitókonferenciáján mondott köszöntőt. Az eseményt az MTA Orvosi Tudományok Osztálya és a Semmelweis Egyetem szervezte.

Az MTA-elnök azt mondta, hogy a jelen lévő kutatók közül már biztosan sokan kerültek olyan helyzetbe, amelyben kiderült: egy probléma megoldása lényegesen egyszerűbb, mint azt először gondolták volna.

Ahhoz azonban, hogy valódi változást érjenek el egy jelentős felfedezés során, többre van szükség: az új eljárást nemcsak szakmabéliek egy szűk körének kell elfogadnia, hanem a nagyközönségnek is.

Semmelweis Ignác egyszerű választ adott egy tragédiákat okozó problémára. Ma egy tekintélyes egyetem viseli az orvos nevét, a 19. században azonban csupán értetlenséggel állt szemben, sőt támadásokat is kapott. Kollégái ösztönösen elutasították azt, ami ma már egy gyermeknek is nyilvánvaló.

Semmelweis Ignác ideje óta sokat változott a tudományos megközelítés: ma szabályok és módszerek alapján zajlik a munka. Csak a bizonyítékokon alapuló ismeretet tartják tudományosnak.

Lovász László megemlített egy frissen elindított honlapot, amelynek első cikke a kanyaróval foglalkozik. A védőoltás fontossága messze nem annyira elfogadott, mint amennyire annak lennie kellene.

Nem kell magyarázni, mennyire összetett az egészségügyi rendszer. Az Akadémia éppen ezért fontosnak tartja, hogy legyőzze a 21. század kihívásait, és a tudomány eszközeivel ne csupán az orvosi témákkal birkózzon meg, de a szisztéma egészével.

Semmelweis Ignác (1818-1865) a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja. Ő vette észre először, hogy a gyermekágyi láz fertőzés következménye, és a fertőzést az orvos keze terjeszti.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top