+ Zene

Ezért ne hagyd ki a Garázsband Fesztivált: Pásztor Anna és Péter János mesél

Feltűnik az abszolút old school rock is, ami szintén jó, mert azt mutatja, hogy visszakacsingatnak, és tanulnak a nagy előadóktól.

Fotó: Nagy Attila

Unod a szokványos koncerteket? Akkor június 2-án a Müpa rendhagyó földalatti bulijában, az ingyenes Garázsband Fesztiválon a helyed! Ezen az estén az ország egyik leglenyűgözőbb épületének mélygarázsában öt olyan tehetséges fiatal zenekar csap a húrok közé, akiket a Müpa idei fellépőiből összeállt szakmai zsűri választott ki. Köztük Pásztor Anna énekesnő, aki első benyomásairól mesélt nekünk, de a házigazdaszerepet magára vállaló Firkin zenekarvezetőjét és fuvolistáját, Péter Jánost is kifaggattuk.

Fotó: Nagy Attila, Müpa

„Amikor fiatalokat zsűrizek, mindig kedvem támad stúdióba vonulni és még többet próbálni, annyira inspiráló, hogy milyen elánnal vetik bele magukat a zenélésbe, és milyen fantasztikus újításokkal jelentkeznek”

– meséli Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője a Garázsband Fesztiválra beérkezett pályázati anyagokról. Elmondása szerint elsősorban azt figyelte, hogy az adott zenekar hol tart zeneileg, mennyire van egyben, mennyire előremutató, újszerű, amit csinálnak:

„A döntő szempont nálam az volt, hogy a dal, amit átküldtek, mennyire ragad magával. Amikor nem bírom nem megnézni még egyszer, az egy jó jel.”

Nagyon érdekesnek tartja, hogy az elektronikus zene milyen új formákban jelenik meg náluk, például a klasszikus értelemben vett akusztikus hangszerekkel vegyítve.

„Feltűnik az abszolút old school rock is, ami szintén jó, mert azt mutatja, hogy visszakacsingatnak, és tanulnak a nagy előadóktól” .

Csápolj elsők közt a leendő sztárzenekarok buliján!

A Müpa 2 éve azzal a nem titkolt szándékkal hívta életre rendhagyó fesztiválját, hogy lehetőséget biztosítson a feltörekvő fiatal zenészgenerációnak, és olyanokat is az épületbe csábítson, akik eddig ritkábban jártak hozzájuk. A közönségdíjas zenekarok közül azóta többen visszatérő vendégei a hazai kluboknak és koncerthelyszíneknek. Úgyhogy aki ott akar lenni, amikor a jövő sikeres bandái a világot jelentő deszkákra lépnek, semmiképp ne hagyja ki a Garázsbandet, ahol az öt nyertes zenekar – a PsyPorn, az Úrfi, a Touch Me Not, MADRAPUR és a LivingRoom – egy-egy 40 perces önálló koncerttel bizonyít.

A hangulatot és a színpadot a Firkin izzítja be pörgős ír kocsmazenéjével:

„Nagy szeretettel várjuk a közönségünket, hogy jöjjenek, és maradjanak ott a leendő nagyok koncertjén is. Remélem, összejön a tervünk, hogy minden nyertes zenekarból egy-két zenész belép egy dal erejéig a Firkinbe”

– mondja Péter János, a Firkin zenekarvezetője. A házigazdaként is működő csapat egyébként a nyertesek koncertjei között sem hagyja majd unatkozni a hallgatóságot, hogy hogyan, az maradjon meglepetés.

A kedvencedet értékes különdíjakhoz segítheted hozzá

A helyszínen bulizók szavazhatnak is a kedvenceikre, akik így olyan további különdíjakkal gazdagodhatnak, mint a profi fotózás, egy nap a Müpa profi hangstúdiójában, illetve a Woodstock az Ugaron Fesztivál felajánlása: fellépési lehetőség előzenekarként az Anna and the Barbies egyik koncertje előtt. Sőt, az egyik szerencsés zenekart a Firkin személyes tanácsadás és exportkurzus keretében avatja be a profi turnézás és a zenészlét rejtelmeibe.

„Tudom, milyen jó lett volna, ha annak idején minket is releváns tanácsokkal látnak el tapasztalt zenészek és menedzserek a külföldi koncertezés megvalósításáról. Minden kérdést persze nem lehet egy kurzus alatt megválaszolni, de egy gondolkodásmód alapjait le lehet rakni, amire később építeni lehet”

– fűzi hozzá a zenekarvezető, aki azt sem zárja ki, hogy a mentori kapcsolat később is folytatódjon.

Fotó: Nagy Attila, Müpa

Pásztor Annával egyetértenek abban, hogy a kezdő zenekaroknak szüksége van az ilyen kezdeményezésekre:

„Mi is hosszú éveken keresztül kopogtattunk ajtókon, ablakokon, hogy ingyen és bérmentve zenéljünk. Tudom, hogy mennyire esszenciálisan fontos egy zenekarnak, hogy ne csak próbáljon, hanem legyen tere és lehetősége fellépni”

– fogalmaz az énekesnő.

Ezek alapján nem érdemes kihagyni az év legjobb nyárindító fesztiválját, amikor a Müpa teremgarázsa egy estére igazi underground bulihelyszínné válik, élő zenével, csapolt sörrel és zsíros kenyérrel. Mi ott leszünk!

Ezért ne hagyd ki a Garázsband Fesztivált: Pásztor Anna és Péter János mesél
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top