+ Tudomány

Látszik a világűrből, hogy hol laknak a szegények Indiában

India legnagyobb részén a sötétség uralkodik, mivel ott kevés gazdasági tevékenységet folytatnak.

fotó: nasa

Az űrből, műholdfelvételek segítségével láthatók India kirívó anyagi egyenlőtlenségei.

Pravin Csakravarti és Vivek Dehedzsia indiai tudósok az amerikai légierő meteorológiai műholdprogramjának felvételeit tanulmányozták. A programban részt vevő szatellitek naponta 14-szer kerülik meg a Földet, éjszaka szenzorokkal készítenek felvételeket a Föld felszínén látható fényekről.

A felvételekre ráhelyezték az indiai körzeteket ábrázoló térképet, így egyedülálló világítási adatbázist hoztak létre kerületenként, az időbeli alakulást is mutatva.

Tizenkét indiai állam 640 körzetéből 387-at tanulmányoztak. Ezekben a térségekben él az ország lakosságának 85 százaléka és itt állítják elő a GDP 80 százalékát. A két kutató az új módszerrel a jövedelmi különbségeket vizsgálta meg – olvasható a BBC News honlapján.

India legnagyobb részén a sötétség uralkodik, mivel ott kevés gazdasági tevékenységet folytatnak. A fények részletekbe menő elemzése azonban azt mutatta, hogy az egyenlőtlenség a szövetségi államok között és azokon belül is növekszik.

Tizenkét szövetségi állam mintegy 380 körzete átlagosan ötödannyira volt kivilágítva, mint Mumbai vagy Bengaluru metropoliszok. A körzetek 90 százaléka csak harmadannyira fényes éjjel, mint az összes körzet tíz százaléka. Az arány sokat romlott 1992 és 2013 között.

Ugyan az 1991 előtti évek a különböző indiai államok jövedelmeinek lassú kiegyenlítődési trendjét mutatták, az utána következő években a különbségek nőttek. A két kutató úgy találta, hogy 2014-ben a három leggazdagabb szövetségi állam egy átlagos lakója háromszor olyan gazdag volt, mint a három legszegényebb állam átlagos lakója.

Dehedzsia, a mumbai IDFC Intézet kutatója szerint egyre nő a különbség a szövetségi államok és az államokon belül a körzetek között, nem azért, mert a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegények pedig még szegényebbek, hanem mert a szegények nem gazdagodnak elég gyorsan, hogy csökkenjen a különbség.

„A területi egyenlőtlenségek ilyen mértéke példátlan a modern világ történetében egy szövetségi államon belül”

– mondta a kutató.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top