+ Életmód

Ma lesz az Adományboltok éjszakája – A boltok listája

Programok, koncertek, előadások is lesznek a boltoknál.

Idén negyedik alkalommal lesz „Adományboltok éjszakája” a Közösségi Szociális Szövetkezet szervezésében. A tavalyi évhez hasonlóan nem csak budapesti boltok vesznek részt az eseményen. A rendezvény célja, hogy a számos hazai adományboltot összefogva, egy kampányszerű eseményen népszerűsítse a magyarországi adományboltokat, szélesebb körrel megismertesse ezt a hasznos társadalmi tevékenységet, amely Angliából ered és mintegy 9 éve Magyarországon is jelen van.

Az Adományboltok éjszakáján, 2018. május 25-én a programban részt vevő boltok 19 és 24 óra között is kinyitnak és boltonként különböző, színes programokkal és akciókkal várják a látogatókat. Az idei évi program fő témája a giccs, e témában számos bemutató és kézműves foglalkozás lesz a boltokban. Néhány érdekes program: utcazene – a Harmonia Angelica furulyakoncertje az Aradi utcában, olasz pizza – olasz szakácsnőtől (Filantrópia adománybolt), Mengyán Eszter előadása „A divat valódi ára – Mi a baj a divatiparral?” címmel, Kegytárgyas Feri története (E-cherry adománybolt) A programokon való részvétel ingyenes. Bővebb információ az esemény facebook oldalán olvasható.

A programban résztvevő boltok listája:

Csak egyet adománybolt
1077 Budapest, Izabella utca 36-38.

Cseriti Adománybolt
1148 Budapest, Kerepesi út 36.

E-cherry adománybolt
1123 Budapest, Alkotás utca 39/a.

Fecske adománybolt
6000 Kecskemét, Erkel Ferenc utca 1.

Filantrópia adománybolt
1062 Budapest, Aradi utca 43.

FKF Szemléletformáló és Újrahasználati Központ
1186 Budapest, Besence utca 1/a.

Karitatív Védőháló Egyesület adományboltja
6000 Kecskemét, Zápolya János utca 8.

Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet adománybolt
1145 Budapest, Bosnyák utca 3.

Mozaik adománybolt
1074 Budapest, Dohány utca 65.

Szia adománybolt
1111 Budapest, Budafoki út 17.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top