+ Film

Spike Lee a gázolásban meghalt 32 éves Heather Heyer emlékének szenteli a filmjét

A forgatókönyv egy afroamerikai rendőr 2006-ban nyilvánosságra került, hihetetlennek tűnő, 1978-ban játszódó igaz történetére épül.

Photo by Chris Pizzello/Invision/AP

Huszonhét év után egy igaz történetet feldolgozó politikai pamflettel tért vissza az amerikai Spike Lee a 71. cannes-i filmfesztiválra: a hivatalos versenyprogramban bemutatott BlacKKKlansman című filmje azt állítja, hogy Donald Trump elnökké választásával a Ku-Klux-Klan szélsőséges szervezet jutott politikai hatalomhoz az Egyesült Államokban.

Az Arany Pálmáért versenyző filmek közül az egyik leginkább várt alkotást, amely egy politikai történet, egy klasszikus thriller, valamint egy akciófilm keveréke, hétfő este mutatták be a Croisette-en.

A forgatókönyv egy afroamerikai rendőr 2006-ban nyilvánosságra került, hihetetlennek tűnő, 1978-ban játszódó igaz történetére épül. Ron Stallworthnak ugyanis sikerült beépülnie az 1865-ben alakult rasszista, antiszemita, a fehér fajvédelmet hirdető és időnként bűnözői módszereket is alkalmazó Ku-Klux-Klanba, és lelepleznie a módszereiket.

A szervezetnek politikusi pályára készülő korabeli vezetője, David Duke (Topher Grace) a jelenlegi amerikai elnök ismert mondatait és szlogenjeit idézi (Amerika mindenekelőtt, Amerikai ismét nagy lesz) a film jeleneteiben, s a kétórás krimi a tavaly augusztus 12-én Charlottesville városában az alt-right, alternatív jobboldal egyik szélsőséges csoportosulása által a polgárháború déli főparancsnoka, Robert Lee szobrának eltávolítása ellen rendezett tüntetés képeivel zárul, amelyen egy fehér fajvédő autójával az ellentüntetők közé hajt és egy nőt halálra gázol. A tüntetéseken ott volt és felszólalt David Duke is.

Spike Lee a gázolásban meghalt 32 éves Heather Heyer emlékének szenteli a filmet, amely Donald Trump beszédének egy részletével zárul, amelyben az amerikai elnök nem hajlandó elítélni a szélsőséges tüntetőket.

A filmet a díszbemutatón hatalmas ovációval fogadta a közönség, s a sajtóvetítésen is tapsolt az újságírók egy jelentős része.

A fekete bőrű rendező cannes-i sajtótájékoztatóján kedden gyilkosságnak nevezte a fiatal nő halálát.

„Van egy alak a Fehér Házban, nem fogom kiejteni a nevét, aki ebben a fontos pillanatban választhatta volna az összetartozást a gyűlölködés helyett. De ez a szemét nem ítélte el a Klant, az alt-right mozgalmat és a rohadt nácikat. De azt akartam elmondani, hogy ezek a szélsőjobbos bunkók nemcsak az Egyesült Államokban léteznek, mindenhol ott vannak és nem maradhatunk csendben, fel kell ébrednünk”

– mondta Spike Lee.

A film a Colorado Springs-i rendőrség egyik titkos ügynökének, a fekete bőrű Ron Stallworthnak a nyomozását követi végig. A rendőrnek telefonon sikerül bizalmat kialakítania a szélsőségesekkel és beépülni közéjük, de amikor személyesen is találkozni akarnak vele, egyik fehér bőrű, zsidó kollégáját küldi el a találkozókra maga helyett. A főszereplőt John David Washington alakítja, akinek apja, Denzel Washington 1992-ben Spike Lee nagysikerű filmjének, a Malcolm X-nek a főszerepét játszotta. A fekete és a zsidó rendőr (Adam Driver) briliáns kettőse végig vígjátéki hangulatot kölcsönöz a tragikus hangvételű filmnek, és egyszerre teszi nevetségessé és félelmetessé a fehér fajvédők közösségét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top