+ Életmód

Elveszett tárgyainkon fordul meg a sorsunk?

Ruth Hogan regényének főszereplői az elveszett/megtalált tárgyak, melyek méretüktől és értéküktől függetlenül egzisztenciákat tehetnek tönkre… és építhetnek újjá.

Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője [The Keeper of Lost Things] – General Press, 2018 – fordította Pejkov Boján– 312 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4521-36-5

Manapság divat abban hinni, hogy „mindenki a saját szerencséjének a kovácsa”. Ezzel együtt, értelemszerűen leértékelődik az emberi kapcsolatok, az adottságok súlya és szerepe, s a minket körülvevő hétköznapi tárgyak pedig szinte súlytalanná lesznek. Persze, könnyű elképzelni – sőt megélni és megtapasztalni – olyan helyzeteket, melyekben a kevésbé biztonságos Véletlen a rendezőelv, s az elveszett apró-cseprő tárgyak óriási szerepet kapnak.

Ruth Hogan regénye, Az elveszett tárgyak őrzője meglepően összetett munka, mely – bár elsőre könnyen fogyasztható bestsellernek tűnik, mégis – nyomot hagy az Olvasóban. A történet főszereplői és alakítói azok a tárgyak, melyeket Anthony, a regénybeli író megszállottan gyűjt a dolgozószobájában. Azóta, hogy négy évtizeddel korábban elvesztett egy medált, amit a menyasszonyától kapott, s ráadásul a menyasszonya is meghalt. Anthony megszállottan gyűjti azt, amit mások elhagynak. Ezekről az elhagyott tárgyakról szólnak novellái is, és ezt a különös gyűjteményt hagyja örökül – a házzal együtt – házvezetőnőjére, Laurára, aki azt a feladatot kapja, hogy a tárgyakat juttassa a vissza tulajdonosaiknak. Lehetetlen küldetés. Kulcs, gomb, jobbkezes női kesztyű, esernyő, zöld hajcsat, csontporcelán csésze és csészealj, emberi hamvak egy kekszes dobozban…

Ruth Hogan Facebook-oldalán egymást követik az elveszett/megtalált tárgyakról készült fotográfiák…

Szinte lehetetlen a feladat, Laura, a házvezetőnő, a kertész és a szemben lakó down-szindrómás lány mégis nekilátnak… S közben Anthony negyven éve elhunyt szerelme, Therese – kétségeket ébresztve és nem kis riadalmat okozva – kísérteni kezd a házban: ajtókat zár be, tárgyakat szór szét, és újra és újra ugyanazt a lemezt teszi fel a gramofonra:

A történet másik szálán egy könyvkiadó és annak titkárnője szerepel. Az ő történetük, mely szerkezetileg párhuzamosan fut a tárgyak őrzőinek életével, hosszabb időt ölel fel, s lineárisan haladva jut el 1974 májusától a találkozásig. Az, hogy ők miként kötődnek – sok szálon – az elveszett tárgyakhoz, csak sejteni lehet… kegyetlenség lenne az olvasóval szemben, ha elárulnánk. Talán elég annyi, hogy a véletlenek által mozgatott világban a jelenségek többségének van magyarázata és értelme, s a dolgok okkal történnek.

Ruth Hogan regénye bizonyos szempontból romantikus mese, míg más momentumaiban realista, néhány elemében fantasztikus – sőt: misztikus – másutt viszont szinte valóságos. A szálak – és itt érdemes külön szálként megemlíteni a szövegben szereplő novellákat – mesteri szövése letehetetlenné teszi a könyvet, s nehezen elengedhetővé a történetet, mely valljuk be: kacatokról szól. Olyan kacatokról, melyeket nem becsülünk semmire, pedig…

Elveszett tárgyainkon fordul meg a sorsunk?
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top