+ Ökológia

Eltűnt a zalakarosi termáltó

Valószínűsíthető, hogy a bemosódás miatt beszakadt a tómeder alatti talaj.

A feltételezések szerint a tómeder alatt lévő, a gyógyfürdő vizét elvezető csatornarendszer meghibásodása miatt tűnhetett el a víz szerda reggelre a zalakarosi termáltóból – közölte sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Novák Ferenc (Fidesz-KDNP) azt mondta: a zalakarosi gyógyfürdő vizét a Kis-Balaton irányába egy egyméteres átmérőjű betonelemekből álló csőrendszer vezeti el. Ez az elfolyó termálvíz egy részéből táplálkozó, mesterséges tó alatt húzódik, de valószínűleg meghibásodhatott, ami kimosódást okozott a tómeder alatti talajban.

A tervező, a kivitelező és a fenntartó szakembereinek bevonásával eddig elvégzett felmérés alapján az valószínűsíthető, hogy a bemosódás miatt beszakadt a tómeder alatti talaj, illetve a meder fóliaaljzata, így a tó vize ezen keresztül elfolyt. A szakemberek hétfőn műszeres vizsgálattal, speciális kamerával a cső belsejében próbálják majd megtalálni a hiba okát.

Novák Ferenc hangsúlyozta: a leginkább csak esztétikai értéket jelentő, néhány éve létrehozott közel másfél hektáros felületű termáltó vízvesztése semmilyen fennakadást nem okoz a város életében. A gyógyfürdő zavartalanul működik, a termáltó körüli attrakciók továbbra is látogathatók, használhatók, a turizmusra nincs befolyással a víz elszivárgása.

A tó állatvilága nem jelentős, a betelepített növények átmentése pedig még csütörtökön befejeződik, így azokat nem fenyegeti a kiszáradás veszélye.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top