+ Tudomány

Egy kódex és Krisztus kezének ábrázolása is előkerült a gombaszögi ásatáson

Az egykori gótikus templomhajó rendkívül értékes freskótöredékei is előkerültek.

Néhány napja zárult le a gombaszögi pálos monostorrom régészeti feltárásának idei szakasza, amely során az egykori gótikus templomhajó rendkívül értékes freskótöredékei is előkerültek.

A gömöri Szalóc község részét képező Gombaszögön megvalósult háromhetes ásatás során kiderült, hogy a középkori monostorhoz tartozó gótikus templomnak helyenként 2–2,5 méter magas falai maradtak meg. Ezeken a falakon több helyen az egykori vakolatot is megtalálták, az egyik esetben pedig még a korabeli díszes festés nyomai is láthatóak. A többméteres földréteg eltávolítása után jól rekonstruálható az egykori templomhajó formája, mert a falak mellett még a középkori, állatmintákkal díszített padlócsempék is előkerültek, de megtalálták a bordás keresztboltozat csúcsíveinek maradványait is.

A feltárás egyik legfontosabb lelete egy Krisztus áldást osztó kezét ábrázoló freskótöredék, amely a boltozat egy faragott zárkövén maradt meg. Ezen kívül még a 14., a 15. és a 16. századból származó ezüstérmék, rézpénzek is előkerültek, de a feltárás során találtak egy rendkívül díszes pecsétgyűrűt is. Az egyik legértékesebb lelet egy középkori kódex, amelynek egy táblája és a veretei maradtak meg.

Az egykori pálos monostorrom területe egészen az 1930-as évekig temetkezési helyként is szolgált. Így az alsóbb rétegekben található középkori sírok mellett újkori, kora újkori sírok is előkerültek.

A leletek a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumhoz kerültek, amely restaurálja azokat. A feltárást kezdeményező, a Gombaszögi Nyári Tábort is megvalósító Sine Metu Polgári Társulás tervei szerint, amennyiben a lelőhely területén található, jelenleg még romos kúriát sikerül felújítani, akkor ott a nagyközönség is megtekintheti majd az előkerült műtárgyakat. A társulás jelenleg anyagi forrásokat keres a kúria felújítására.

 

A polgári társulás azt tervezi, hogy a következő években négy alkalommal 3-4 hetes ásatásokat szervez majd, ahol a lelőhely további részeit: a kolostor kerengőjét, a cellákat, az udvart és a területet körbezáró erődítés falait is fel szeretnék tárni.

Gombaszög a pálos rend 1371-ben alapított, és egyben legnagyobb monostorának adott helyet. A monostor és a csatlakozó templom gótikus stílusban épült, később azonban Bebek György elfoglalta, és az épületet erődítéssé alakította. A 16. század végén lerombolták, köveit széthordták, romjaiból évszázadokon keresztül csupán egy falrészlet mutatkozott.

A monostorhoz tartozó, most feltárt templomhajó teljes egészében megtekinthető, de szabadon be nem járható. A Gombaszögi Nyári Tábor idején azonban közvetlenül a lelőhely közelében a családos táborozók számára kialakított Bebek kemping kap majd helyet. A rendezvény ideje alatt pedig szakember által vezetett ismeretterjesztő séták indulnak majd a lelőhelyen belül is.

A Gombaszögi Nyári Tábort július 16. és 22. között szervezik meg. Jegyek a rendezvény honlapján válthatóak. További információt pedig a www.gombaszog.sk oldalon vagy a rendezvény Facebook-oldalán találnak az érdeklődők. A Gombaszögi pálos monostor saját Facebook-oldalán pedig a feltárás eredményei láthatóak.

(czg)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top