reklám
+ Képzőművészet

Az érme harmadik oldala

Szabó György érméi Mózes kőtábláit is eszembe juttatják, a tízparancsolatot. Az ember morális énjét. A belső tartást, a hagyományt, a lélek építését és megtartását. Az élet princípiumait, maximáit. – Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos írt a kiállításról.

Üstököscsapda II. vas, bronz, márvány

Szabó György Holdfénygyűjtő című kiállítása, 2018.04.19. – 2018.05.18., Art Salon/Társalgó Galéria, 1024 Budapest, Keleti Károly u. 22.

Abafáy-Deák Csillag

Az éremnek hány oldala van?

Protagorasz két maximáját idézem: Minden más dolog mértékegysége az ember, és Minden éremnek két oldala van. Fej vagy írás. Minden dolognak van előnye és van hátránya. Jó és rossz, negatív és pozitív oldala. Melyik a rossz, a fej, vagy az írás? Mintha a fény és a sötétség örök ellentétéről lenne szó. …ha az érmét hengernek fogjuk fel és kíváncsiak vagyunk a henger palást területére, abban az esetben az érem (henger) harmadik oldalának területe fog minket érdekelni. Az éremnek van vastagsága, így van egy harmadik oldala is. Ilyen egyszerű volna az élet? Van látható és láthatatlan oldala is az éremnek?

Az érem két oldalához tartozik az öröm és a fájdalom, a hiány és a hiánytalanság (teljesség), emlék és jelen, valóság és képzelet. Szabó György mintha emlékeit gyűjtené össze, kirakósdit játszik, ki-mit választ, ki-mit szeret, tegye vérmérséklete szerint. Van választék. Cél és belátható, bejárható út. Tapasztalat és tudás. Életút és jövő. Szabó György műveiben lappang valamiféle spiritualizmus, valami megfoghatatlan szellemi tudás, életen túli tapasztalat, reményteljes várakozás, a beteljesülés világi öröme.

Szabó György érméi Mózes kőtábláit is eszembe juttatják, a tízparancsolatot. Az ember morális énjét. A belső tartást, a hagyományt, a lélek építését és megtartását. Az élet princípiumait, maximáit. A tökéletesség elérése olyan cél, amely elérhetetlen, de amelyet mégis el akarunk érni. Alkotásai kultúrát közvetítenek és teremtenek. Ha száz év múlva tekint majd valaki ezekre az alkotásokra, megérti, hogy a ma emberét, művészét mi is foglalkoztatta, mi vonzotta és mi taszította. Milyen ösztönök uralták a testét-lelkét, és milyen intellektuális gondolatok, érzelmek emelték a magasba. Vészhelyzeteket látunk, veszedelmet, hajótörést, templomdúlást, a hit megtöretését és haláltusát. Kiűzetést a paradicsomból. A feltámadást, a hit megújítását.

Minden művében a természetet jeleníti meg, az ember természetbe ágyazottságát foglalja formákba, az ember állati vonását, örökségét sem tagadva. Hús-vér figurái és jelenetei a történelemről szólnak, miként is viszonyulunk a múlthoz. Hősi alakokat ábrázol, de hőstelenít, mert a hős belső tartását, pszichológia motívumait képes rögzíteni. Nem rögzít semmit, folyamatba helyezi, mozgásban tartja az emberi cselekvést, az adott pillanatot, mintha minden történés folytonosság lenne, sors, kényszer. A hős változó egzisztenciáját láttatja, hogyan rendül meg az ember élete egy időpillanatban. Mindvégig az anyagelvűséget követve, nem támasztja fel a lelket, mint Jézus tette Lázár esetében. Szabó György megmarad racionális szobrásznak, aki az élet irracionális, szélsőséges mozzanatait sem tagadja le. Ott van a szemünk előtt, látható, sőt hallható. A kiáltás, az öröm és a bánat.

Az Angyalház I-IV. installáció. A hártyák mögött világosság honol, átlátszik a tér, mintha valakinek a szívburkát látnánk, hol erősebben, hol gyengébben ver a szív. A fény pislákol, gyengül, erősödik. Egynemű, egysejtű lény mindegyik hártyás kalicka, ház, csigaház. Valami egyszerre látható és láthatatlan, sőt áthatolhatatlan. Kívül állunk, nem jutunk beljebb, mintha a saját énünket látnánk, kivetülését, képzeletünket kell mozgósítani, hogy ezekben az építményekben a lelki mozzanatokat, titkokat, esendőséget meglássuk. Kiszolgáltatottság ez, de egyben távolságtartás, védelem, őrzés, elzárás. Egy pagodában, egy japán házban vagyunk, ahol tejfehéren dereng át a fal, látjuk az emberek mozgását, sziluettjeit? Keleti világ ez, valami úszik a vízen, gyertya ég benne, viszi a víz. A Gangesz. Látomások. Az ember kollektív tudatát jeleníti meg. A nem ismertet, a fel nem ismerhetőt, de a létezőt. A tudat egzisztenciáját látjuk. A megértés szándékát és lehetőségét. Igen, lehetőséget. A mítoszt látjuk, ahogy öröklődik, ahogy megjelenik. Egyfajta sorsközösség ez. A vállalható közösség építménye, épülete, agorája. A szellem erejét látjuk, de nem kiszakítva az anyagi valóságból, hanem szervesen egybeépítve.

Az Aesopus mesék I-V. róka, holló motívumait ismerjük fel, ahogy az ördög fortyogó kondérba kerül. Tömör és egyszerű formai megoldásokkal kerekíti, göndöríti a mesék világát, tartja egyben a részleteket, villantja fel a gyermekkor ismerős világát. Az ember jelleme jelenik meg szimbolikusan. Szabó György elvesz, hozzáad, üres teret hoz létre, a holló szétterülő szárnya megidézi a feketeséget, a hiúságot, mintha a holló lenne a világ maga

Dürer-aktönarckép – mintha egy antik szobrot látnánk, a meztelen férfi test erejét és nyugalmát, a biztonságot, az izmok erejét, a tudást és a tapasztalatot. Semmi sem rendítheti meg önmagába vetett hitét. A fej oldalt billent, nem szomorú, nem sztoikus. Arca a töprengő ember arca, aki elmélyülten nem kifelé, hanem befelé lát, gondol, érez. Melankólikus. A Dürer-melankólia a mozgalmasságával tűnik ki, számomra a Dürer-aktönarckép hangsúlyozottban jeleníti meg a melankóliát, az érett férfi testartásában, ahol nem lemondás, inkább belátás van, mint a Dürer-melankóliában, ahol az angyal testtartásában Rodin Gondolkodóját is fedezhetjük.

Borges írása, A korong jut az eszembe. Odin korongja. Annak csak egy oldala van. A földön nincsen semmi más, aminek csak egy oldala volna. Amíg a kezében van, ő a király. Szabó György is tenyerében hordozza Odin korongját, csak az ő korongjának nem egy, nem kettő, hanem megszámlálhatatlan oldala van.

Kölüs Lajos

S fut a Holddal az Éjjel

Kaori elfelejtett levelei (I-VI.) csomósodnak, összetapadnak, talán olvashatatlanok már, de mégis valaki őrzi, felidézi, akár töredékben. Apokrif levelek, üzenetek, lehetnek szerelmes levelek. Nem Tatjánától, valaki mástól. Titkos és tiltott levelek, közkincsek, de épp a köz nem fér, nem férhet hozzá. Ez a lényegük, a titkosság, az elzártság. Kvázi-levelek. Búcsú-levelek. Japánból, a világ más részéről. Tarisznya-levelek, könnyedek és súlyosak, vállon lehet őket hordani, de felbontani, elolvasni nem. Tudjuk, hogy mi áll ezekben a levelekben, ki a címzett, talán mi írtuk, talán mi adtuk fel, lehet, hogy önmaguknak, de lehet, hogy másvalakinek.

Toposzokat látunk, ismerősek, felismerjük a motívumokat. Szabó műveinek anyagi burka van, súlya, mélyedése, rovátkái, kitüremlései, vonalai, görbék, egyenesek, sőt üres terei, levegősek. Akár a hült érc, merevek a csattogó vizek (József Attila: Külvárosi éj). Kecsesek a formák, kör és kör egymás mellett. A világ teljessége csillan fel, mutatkozik be. A befejezetlen teljesség. Mintha az igazság kapuja nem is létezne, csak keresni lehet, megtalálni aligha sikerül.

Ringanak a Hajós pénzek I-IV., I-XVI. csodálatos módon nem merülnek el, a vízen úsznak, örök jelek, értékük felfoghatatlan. Lehetnek fülbevalók is, ujjon hordott gyűrűk. Talizmánok.  Az Északi mesék I-III. madár- és szarvasfigurái az égi világot testesítik meg,  a csillagokat. Égre kelt csillagok, ragyognak, párban állnak, hívják egymást, halljuk a szarvasbőgést, látjuk a kakaskodást, a természet megújhodik, születés és halál.

Éjjeli bozótlakó titkos kertje I-IV. a fákat úgy mutatja, mintha egy fakír feküdne le a szögekkel teli fekhelyére, mozdulatlanul, fájdalomérzés nélkül. De láthatok egy szitát is, átnézek rajta, valami fennmarad ezen a szitán, egy emberi alak, összecsukló testtel, itt marad, ezen a világon, holott egy másik világba vágyik, igyekszik. Kertet épít, gondoz, de nagyon magányos, egyedül van, senki nem tudja róla, hogy hol lakik, ki is ő valójában. Holdbéli csónakos. Éjjeli lovas I-II. Bukott vezér, könnyet is hullat, Bús daccal bolyong szerte-széjjel, Lova már nyihog, gödröt kapar, Riadtan várja. – Sok a sír. S fut a Holddal az Éjjel. (József Attila: Lovas a temetőben). Szabó György lovasa suhan, vágtat, eggyé válnak, erejük teljes, légies. A ló fejtartására figyelek, nem előre, hanem a lovas felé fordul. Akaratlanul is eszembe jut Ady Endre verse: A ló kérdez (Kocogok, lógok, követlen uton/ S hogy merre megyek, nem nagyon tudom. // S a rossz uton, mert minden ellovan,/ Felüti néha fejét a lovam/ És megkérdi, míg szép feje kigyúl:/ Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?/) Szabó György lova is megnyúlik, suhan, ebben a megnyúlásban, suhanásban is ott a ló aggodalma, az ismeretlentől való félelem.

Ablak a világra. Spalettás, talán sosincs egészen nyitva, hűsíti a levegőt, áramlik, mozog. Ablak I-III. rácsozott,sodronyozott, védett, elzárt világ. Szélfogó I-VI. sorozatban a formák ismerősek, tört kukoricaszár, bozót, száraz gazok, boszorkánytánc, lidércek, álmok és éjjelek. Minden elrepül, idő, élet. Női alakban. Ott a kígyó, fogja, öleli a figurát, Laokoon parafrázis, de lehet zuhanás is, a boszorkányt eléri a végzete, befogják. Ahogy meglebben a szoknya, a kissé vastag láb előtűnik, lehet földrengés, biztosan áll a talpán. Valakit cipel a vállán, súlyos és könnyed teher. A jövőt cipeli. A Sorsfonó I-VI. az örök körforgást, rendszert, élethelyzetet rögzíti, formálja meg. A gyűrűt, a spirált. Valaminek a részei vagyunk, nem tudjuk a kezdetét, de a végét sem. A Felkelő Nap háza I-IV. iránytű is, mutatja az irányt, a helyzetet, hol is vagyunk, merre is mehetünk. Japánra gondolok, meg  az Animals – House of the rising sun (A felkelő nap háza) című örök slágerére. Szabó György ebben a sorozatában az otthont teremti újjá, a kertet, az udvart, a gazdaságot, azt a világot, amely olyan világot jelent, amelyből megszületett a reneszánsz, a barokk világa. Egységes világ, megbonthatatlan hittel és reménnyel.

Átváltozások I-IV. bevésődések, negatív formák, egyszerűek, akár a madárlábnyomok, ott vannak, léteznek, lélegeznek. Madár röptüket látunk, szárnyalást. Európa elrablását. Vademecum I-III. zsebkönyvszerű útikalauz, hasznos gyakorlati ismereteket tartalmazó könyvecske, zseblexikon. Háló és lépcső, fent és lent, a víz örök fogságában. Halfarok, holtában is mozog. Szarv, rákolló. Fák I-IV. sorozatban a lomb levéllé válik, átalakulás ez, lenyomat, ahogy a földrétegek megőrzik az élőlények csontvázát, lábnyomát. Csillagok szikrázó fényét is felfedezhetjük a motívumok között.

Bibliai sorozat I-V. (Angyalok harca, Káin és Ábel, Júdás csókja, Izsák megmenekül, Józsefet eladják Egyiptomba) ötödik domborműve József gúzsbakötését mutatja, ahogy mozdulatlanul, kényszeredetten összecsukló teste magatehetetlenül szenved. Már nincs a kútban, nem látja a csillagokat, viszik, akár a lőtt vadakat, cipelik a hajtók, vadászok. A kiszolgáltatottság megrendítő esete, ismert toposz, a lélek töretlenségét és vívódását mutatja meg a művész. A Holdfénygyűjtő I-III. alkotások közül a középső kissé szürreális, álmodozó alakot hoz életre. Lehajol a holdért, a holdsarlóért, mintha éjszakai műszakban lenne, éjszaka arat. Ez a lehajlás váratlan mozdulat, hiszen többnyire felfele nézünk a holdra. A figura kilép a megszokott perspektívából, és egy kicsit számomra Mary Poppinssá válik, a kémények fölött. Varázslatot látunk.

Az érme harmadik oldala
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top