+ Interjú

Akik megmutatják Leonard Bernstein jazzes oldalát – Interjú Szőke Nikolettával és Gájer Bálinttal

A Bernstein100: The Jazz Side Story koncerten az amerikai zeneszerző és karmester legismertebb dalai csendülnek majd fel jazzes feldolgozásban. A müpás duplakoncert előtt pár nappal beszélgettünk a műsor két főszereplőjével, Szőke Nikolettával és Gájer Bálinttal.

Világszerte ünneplik a 100 éve született amerikai zeneszerző és karmester Leonard Bernsteint, akit a legtöbben a West Side Story musical szerzőjeként ismerhetnek. Május 5-én a Müpában is Bernstein munkássága előtt tisztelegnek a Bernstein100: The Jazz Side Story duplakoncerten, ahol a zenész legismertebb dalai jazzes feldolgozásban csendülnek majd fel. Két hazai énekes, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint lép színpadra, akiket egy hattagú zenekar kísér: Farkas Zsolt zongorázik, Barcza Horváth József bőgőzik, Gyárfás Attila dobol. A fúvósszekcióban Pecze Balázs trombitán, Lakatos Soso Sándor szaxofonon, Korb Attila harsonán működik majd közre a koncerten. Gájer Bálint nevét a 2013-as The Voice tehetségkutatóban ismerhette meg a szélesebb közönség, azóta három nagylemeze jelent meg. Szőke Nikoletta a 2005-ös Montreux-i Énekverseny győztese, akinek ősszel jelent meg új albuma Moonglow címmel. A két énekessel beszélgettünk Leonard Bernsteinről és a közelgő müpás koncertről.

– Fel tudjátok idézni, hogy mikor és hol találkoztatok először a jazzel?

Gájer Bálint: 12-13 éves lehettem. 10 évesen kezdtem dobolni a Marcali Városi Zeneiskolában. Ott találkoztam a ragtime műfajjal, ami közel áll a jazzhez. Otthon a családban egyébként senki sem hallgatott jazzt. A műfajt 2001-ben kezdtem el tanulni a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskolában.

Szőke Nikoletta: Viszonylag későn, 18 éves koromban találkoztam behatóbban a jazzel az akkor még leendő férjemnek, Barcza Horváth József nagybőgősnek köszönhetően. Ő mutatott nekem kronológiai sorrendben meghatározó előadókat és ő mutatott be a későbbi jazz-ének tanáromnak, Winand Gábornak is.

– Bálint, téged a magyar Frank Sinatraként, Michael Bubleként is emlegetnek. Ez egyrészt nyilván nagyon hízelgő lehet, ugyanakkor több magyar előadótól is hallottam, hogy nem szereti, ha külföldi, világhírű zenészekhez hasonlítják. Te hogy állsz ehhez a kérdéshez?

Gájer Bálint: Mostanában inkább a magyar Michael Bubleként szoktak emlegetni, ő műfajilag közelebb áll hozzám, mint Sinatra. Nem bánom, ha egy világsztárhoz hasonlítanak, de szerintem ennek elsősorban a műfaji meghatározás miatt van jelentősége. Külföldön sok olyan előadót találni, akik próbálnak nagyon hasonlóan énekelni, mozogni, mint Michael Bublé, én ettől próbáltam távol tartani magam. 

fotó: Gájer Bálint hivatalos weboldala

– Niki, te 2005-ben megnyerted a Montreux-i jazz énekversenyt. 13 év távlatából nézve mekkora szerepe volt ennek a sikernek a karriered alakulása szempontjából?

Szőke Nikoletta: Mérföldkő volt a karrieremben. Elképesztő az a különbség, ami Montreux előtt és után volt. Hirtelen a kávézókból a nagy színpadokra kerültem a zenekarommal, a fesztiválokon kiemelt bánásmódban részesültünk, és akármerre játszottunk, óriási érdeklődés övezett minket. A szakma szeretetét a kezdetektől megkaptam, de a közönség és a sajtó csak a verseny után figyelt fel rám. Nem mindig tudtam jól kezelni ezt a helyzetet, ráadásul rám telepedett egy nyomasztó érzés, hogy innentől kezdve nem hibázhatok. Aztán a hároméves sikerszéria után jött egy mélyrepülés a pályámon, amiért utólag nagyon hálás vagyok a sorsnak. Volt időm átgondolni, hogy ki vagyok és mit tudok adni az embereknek. Ez volt az az időszak, amikor magamra találtam előadóként – ezzel megszűnt a megfelelési kényszer és azóta élvezem igazán az éneklést.

Raffay Zsófi fotója

– Leonard Bernstein rendkívül karizmatikus zeneszerző és karmester volt. Vajon mi lehetett a sikerének titka?  

G.B: Bernstein olyan dalokat írt, hangszerelt, melyek magukon hordozták a klasszikus zene stílusjegyeit, miközben mindegyikben volt egy olyan fordulat, ami a jazzre jellemző. Meg akarta értetni az emberekkel a zenét. Nem egyszerű dalokat írt, a musicalekkel el akart mesélni egy történetet. Érezhető, hogy rendkívül tudatos volt. Úgy tudott szórakoztató lenni, hogy közben a szakmaisága megkérdőjelezhetetlen volt.

SZ.N: Bernstein megelőzte a korát. Az egyik híres előadás sorozatában azzal zárja a beszédét, hogy abban hisz, hogy eljön majd a zenében az eklekticizmus kora, amikor a Föld különböző népeinek a zenéi egy újfajta harmóniában egyesülnek. Ma már tudjuk, hogy tényleg bekövetkezett, amit megjósolt. Az ő zenéje is ebbe az irányba mutatott, számos zenei műfaj stíluselemeit vegyíti, mégis egy csodálatos egységben teljesednek ki a dalok. A művei tele vannak humorral, széles spektrumon mozog az érzelmi skála, minden dala színes, rendkívül kidolgozott és végig tartogat meglepetéseket.

– A Müpában Bernstein életművét a jazz irányából közelítitek meg. Mennyire nehéz feladat úgy feldolgozni egy operát, musicalt, hogy megmaradjanak annak jellegzetességei?

SZ.N: A férjem az ötletgazda, aki már akkor megszerette Bernstein munkásságát, amikor még a Budapesti Fesztiválzenekar nagybőgőse volt. Ő készítette a hangszereléseket, és az egyik legnagyobb feladat az volt, hogy a többnyire nagyzenekari művek gazdagon megszólaljanak a kisebb létszámú felállásban is. A másik szempont az volt, hogy az eredeti dalok kidolgozottsága és ötletessége továbbra is megmaradjon, másképp tiszteletlenség lenne hozzányúlni ezekhez a művekhez.

– Milyen elvárásokat támaszt egy jazzénekes egy zenekar felé?

SZ.N: Abszolút csapatjátékosnak tartom magamat, nem kezelem magamat különálló egységként a zenekartól, és nagyon szeretek részt venni a színpadon spontán zenei interakciókban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban elmondhatom, hogy azokkal a zenészekkel szeretek együtt dolgozni, akik képesek egységében látni a produkciót és a hangszer funkciójának megfelelően játszani. Nem szeretem, ha valaki meg akarja bontani a harmonikus hangzást, mondjuk a nagybőgős elkezdi arrogánsan hozni a ritmust vagy a dobos le akarja dobolni a színpadról a többieket akár a hangos, akár a sűrű játékával. Jazzénekesként én azt várom el, hogy figyeljünk egymás rezdüléseire, miközben az adott feladatra fókuszál mindenki: ha kíséret vagy éppen egy nehéz arrangement van, akkor arra, ha szóló, akkor pedig lehet szárnyalni.

G.B: A legfontosabb, hogy a zenekar segítse az énekest. Jelen esetben a zongoránál ás a dobnál egy-egy fiatal zenész kapott helyet. Az első Bernstein100 koncerten tökéletesen megoldották a feladatot, pedig ezek nehéz dalok.

– Már csak napok vannak hátra a koncertig. Hogyan zajlanak az utolsó próbák?

SZ.N: Külön próbákat is tartunk zenekaron belül. A fúvós szekció is próbált külön, Bálinttal mi is elpróbáljuk a szólamokat és nehéz részeket. A teljes zenekar is összeáll természetesen, próbálunk együtt is többször. A feladatunkat mindannyian tudjuk, mindenki megkapta a felvételeket és kottákat előre, így egyénileg is felkészülünk a próbák előtt.

– Egy kisebb klubkoncerthez képest technika, hangulat szempontjából mennyiben más a Müpában színpadra állni?

G.B: A Bernstein 100-at egyszer már előadtuk a Budapest Jazz Clubban. Nyilvánvaló, hogy a Müpába sokkal többen beférnek, valamint távolabb is lesz tőlünk a közönség, de ettől függetlenül a koncert jellege, hangvétele hasonló lesz. Óriási megtiszteltetés, hogy már most dupla teltházas az előadás. Úgy tűnik, a 40 feletti korosztály ismeri és szereti Bernstein dalait. Én a saját műsoraimba igyekszem minél több magyar nyelvű dalt beletenni, a Bernstein 100 esetében erre nincs lehetőség, az összes szám angol nyelvű lesz. Izgatottan várjuk a koncertet.

SZ.N: A Müpában mindig felemelő érzés fellépni, egy felkészült csapat segíti a munkánkat, akik előkészülnek minden technikai felszereléssel, amit előre leegyeztettünk. Egy előadónak sokat számít, hogy a szervezők ugyanolyan lelkesek a készülődés során, mint a zenészek és nekik is fontos, hogy jól sikerüljön a koncert.

– Leonard Bernstein neve talán nem mond sokat egy mai tizenévesnek, de mintha egyre több fiatal kezdene érdeklődni a jazz iránt. Szerintetek mennyire találhatja meg a közönségét a fiatalok között a Bernstein100: The Jazz Side Story koncert?

SZ.N: Igen, valóban egyre több fiatal érdeklődik a jazz iránt, ami csodálatos. Ők a jövő, ezért néhány kollégámmal párhuzamosan évek óta tudatosan dolgozom azon a zenekarommal, hogy jöjjenek a koncertekre. Bálinttal mindkettőnknek kialakult mára egy fiatalokból álló közönsége, bízunk benne, hogy ha nem is ismerik Bernstein nevét, miattunk esetleg kedvet kapnak hozzá, hogy eljöjjenek. Ebben a műsorban is ugyanazt a könnyed, közvetlen énünket fogjuk hozni, amit egyébként is bármelyik fellépésünkön.

G.B: A Budapest Jazz Clubban főleg a 40-50 éves korosztály érdeklődött a Bernstein 100 koncert iránt, de azért láttam fiatalabbakat is a nézőtéren. A tizenévesek valószínűleg nem ismerik Bernstein dalait.

– Rengeteg próbán vagytok túl, hónapok óta készültök a müpás duplakoncertre. Hogyan kapcsolódtok ki egy ehhez hasonló, nagyobb lélegzetvételű fellépés után?

SZ.N: Két dolog kapcsol ki engem maximálisan, az egyik a filmek iránti rajongásom, a másik az utazás. A május elég sűrű lesz nekem, a családi utazás júniusig várat magára, úgyhogy addig maradnak a néha éjszakába nyúló filmnézések.

G.B: Nem igazán van idő, hogy megálljunk. Mindenkinek sok más egyéb projectje is van emellett. Júliusban a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz majd látható a Bernstein100: The Jazz Side Story.

  • A 17:00 órakor kezdődő koncertről itt, a 20:00-ás műsorról itt találsz bővebb információt. 
Akik megmutatják Leonard Bernstein jazzes oldalát – Interjú Szőke Nikolettával és Gájer Bálinttal
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top