+ Jegyzet

Mondd meg, ki vagyok, mondd meg, mire vágyom? – Marge Monko briliáns kiállításáról

Marge Monko De Beers gyémántcég kampányának szlogenjét használta kiállítása címéül. A gyémántékszer azt a hatalmat szimbolizálja, amelynél a viselője már nem függ a másik embertől. Hát? Tudj’ Isten!

Marge MonkoWomen of the World, Raise Your Right Hand című kiállítása, 2018.03.08. – 2018.04.28. Molnár Ani Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 36.

Abafáy-Deák Csillag

Fényszórás

Megpödörné bajszát Jókai Mór látva az egykori lakóházának földszintjén megnyílt kiállítást. Laborfalvi Róza vajon csak mosolyogna azon, hogy erre talán még Jókainak sem futná? Néhány látogatónak a Fekete gyémántok regény címe ugorhat be. A kiállítást nézve nekem eszembe jutott, hogy sok évvel ezelőtt, egy magánéleti válság közepette fekete alapra festettem egy nagyméretű képet, amit a nappali szoba falára akasztottam. Hatalmas, csiszolt gyémántot, vagyis briliánst ábrázolt. Kérdezték, mi a címe és én büszkén (most már nem vagyok büszke erre), azt válaszoltam: önarckép. Terápiának szántam. Bevált. Azóta se vettem le a falról, és ma mosolyogni tudok akkori önmagamon.

A kiállítás címe Women of the World, Raise Your Right Hand eredetileg a De Beers gyémántcég kampányának szlogenje volt. A reklámhadjárat olyan nőket céloz meg, akik megengedhetik maguknak a saját gyémántgyűrűjüket. Miután a gyűrűt a jobb kezükön viselték, a power ring jelzőt kapta. Olyan vagyont és hatalmat kíván szimbolizálni, amely már nem függ egy másik embertől. Miközben jól tudjuk, hogy általában függ. Függő, akkor is, ha nem medál. A power ring kifejezés a felemelt kézzel nekem felvillantotta a fém boxert is, ami inkább támadásra, mint védekezésre szolgál, és elrettentő. De itt épp az ellenkezőjéről van szó. Vágyat ébreszteni, hogy én is ide tartozzam, azok közé, akiknek van! Ironikus, hogy a szlogen magában hordozza a feminizmus és az aktivizmus fogalmi tartalmát, de ezzel szimultán egyértelműen kereskedelmi célt is szolgál.

Mondd meg ki vagyok, mondd meg mire vágyom? – tehető fel a kérdés, Marge Monko kiállításán. Csillog a gyémánt, visszavert fénye úgy hat, mint egy csillagrobbanás az univerzumban. A szénből évezredek alatt gyémánttá vált darabot keménysége ellenére tovább alakítják, hogy maximális csillogást hozzanak ki belőle, szakszerű csiszolásra van szükség ehhez. De csillogása nem önmagától való, fényre is szüksége van ahhoz, hogy megmutathassa tüzes csillogását. Ha nem birtoklod a gyémánt ékszert, senki sem vagy? Monko a tudatalatti felszín jelentőségét hangsúlyozza, miként is vesznek rá a reklámok, kirakatok, hogy vásárolj. A reklám a tudat alatt befolyásol minket, annak ellenére, hogy nincs másról szó, mint egy női ujjról, nyakról, fülről. A női testről, amely hordja, tartja az ékszert, amely történetesen gyémántból van. Emberinek, megbízhatónak, a nőiséghez hozzátartozónak mutatja a reklám az adott márkát, amelyhez vágyként kötődünk.

A gyémánt a luxuséletforma jele. Kiváltság is, a szabadság szimbólumát sugallja. Szó sincs egyenlőségről, ha úgy is hat a reklám, mintha minden nő egyenlő lenne. Stílus és minőség? Megvásárolható? Ütköznek a társadalmi elvárások és a személyes vágyak, az egyéni akarat számít ugyan, de önmagában az akarat nem elég, hogy gyémántgyűrűt viselj. Hamissá lesz a reklám, ha felébreszti nézőjében a vágyat, amely kielégíthetetlen marad, a nő anyagi helyzete miatt, amikor ez a vágy áruba bocsáttatik, hogy megvalósuljon. Csere-bere történik, a gyémántért cserébe.

Monko korábban már megmutatta burzsoázia jellegzetes terét és kontextusát női figuráin, a burzsoá palota terei, szabásminták, a bőrönd vagy összetört edények darabjain keresztül. Az egyéni, illetve közösségi vágyak leképeződései a minket akár a hétköznapjainkban körülvevő terekben, illetve tárgyakban (Studies of Bourgeoisie, 2004-2006). Legújabb kiállításán is láthatunk figurákat, de itt a tárgyak bírnak nagyobb jelentőséggel, egyfajta személytelenséget sugallnak a képek, az örökkévalóságot, és egyben a kiváltságot is. A bemutatott tárgyideálok mögött nem reális emberideálok rejtőznek. Hamis idillt közvetítenek a kirakatok, miközben a nézőben frusztrációt kelthetnek, mert nem képes megszerezni az adott tárgyat, alacsonyabb rendűnek érezheti magát. Önmegvalósítás képzetét, vágyát is a gyémánthoz köti, ha viseled, ha viselheted, megvalósítottad önmagad. Egyéniségünkhöz illő gyémántot kínálnak, azt a képzetet keltve, hogy az adott ékszer nélkül nem lehetünk önmagunk.

Le charme discret de la bourgeoisie, Buñuel filmcímét parafrazálva: Le charme discret de la daimond. Álom és valóság kapcsolódik egybe, mi is szeretnénk ebben az álomban jelen lenni. Marge Monko nem álmodik, de kifejezi a női álmokat, vágyakat és rámutat, miként is manipulálja az ékszerreklám ezeket az álmokat és vágyakat. Marge Monko szürreális valósága rokon Bunuel filmjének világával, mi nézők soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a fotókon, videókon a valóságot látjuk vagy csupán egy egy-egy nő álmát. Szebbé és értékesebbé válunk, ha gyémánt ékszert hordunk, viselünk? Sőt időtlenné, mert a gyémánt ékszerben ott az időtlen szépség is? Ez már maga az örökkévalóság. Bekebelez minket az ékszer, a gyémánt, mintha egy kisgömböc lenne. Miként tud autonóm ember, nő maradni a gyémánt ékszert viselő?

Képei szórják a fényt. A gyémántokra így hívja fel a figyelmünket, az értékre, amely sokunkat elvarázsol. A logóra még rátesz egy lapáttal, ahogyan azt fénycsövekből is kirakja. Vetekedhet ez a briliáns fényével, titokzatosságával? Nem elvarázsol, inkább vakít.

Merjük felemelni jobb kezünket, ha nem viselünk milliókat érő gyűrűt, akkor is, szabadságunkra szavazzunk.

Kölüs Lajos

A gyémánt én vagyok!

Pandora szelencéjében nincs ékszer, csak a remény. Ne nyisd ki Pandora szelencéjét! – szólás arra a helyzetre utal, amikor még a gonosz is a szelencébe volt zárva. Ha ékszert viselünk, felfoghatjuk-e úgy, mint egy bűnbeesést? Marge Monko kíváncsisága az ékszerek világára irányul. Bűnbeesik, feltartott jobb kézzel. A felemelt jobb kéz szimbolikusan pajzsot jelent, másrészt ez mutatja a félelem leküzdését. Monkoban nincs semmiféle félelem. Mintha azt mondaná, hogy Istenhez tiszta kezeket kell emelni (1 Tim 2,8). Monko nem árulja el, hogy imádja-e az ékszereket. Nőként a nőkkel szolidáris, de képes a gyémántok világában úgy széjjel nézni, hogy épp a nőiség elvesztését, kiüresedését látja, mutatja meg. A gyémántok világában emancipálódni lehet, de a függőség olykor elkerülhetetlen. A luxus közönyét, manipulációját is észreveszi, a pózt, amely az ékszert és viselését hivatott bemutatni.

Mikor válunk eggyé az ékszerünkkel, amikor viseljük, vagy már akkor, amikor megláttuk, de még nem viseltük? Legenda az, hogy XIV. Lajos egy alkalommal a parlament előtt megjelenve kijelentette: Az állam én vagyok! Aki drága gyémánt ékszert visel, mondhatja azt, hogy a Gyémánt én vagyok! Tetszeni önmagunknak és másoknak, emberi érzés és tulajdonság, az ékszerrel kifejezzük önmagunkat.

Közhely, hogy a gyémánt viselése a gazdagság, a hatalom és a szerelem szimbóluma. A gyémánt a nő legjobb barátja – mondta egykor Marilyn Monroe. A gyűrű a végtelenséget jelképezi, nincs eleje, nincs vége.  Egykor a gyűrűvel vették meg az eladó leányt, jelképes záloggal. A feleség vagyontárgy volt, jegygyűrűje azt jelezte, hogy a vőlegénye megvásárolta. A hűség záloga a gyűrű? Ki visel ma gyűrűt az ujján, ha visel, miért viseli, és ki választotta? Miből van a gyűrűje, amit visel? Számít, hogy gyémántból, műanyagból, kőből, csontból van?  Trendek és divatok követték és követik egymást az évszázadok során, egy biztos, a gyémánt nem ment ki a divatból. Értéke van, és értékálló is. Aki az ujján ilyen gyűrűt visel, feltehetően gazdag, tehetős polgár. Tudtunkra adja gyűrűje által.

Irigyeljük a gyémántot másoktól? Sőt ölni is képesek vagyunk érte, hogy birtokoljunk egy gyémánt ékszert? Személyiségközpontú világban élünk, ahol önző érdekek között lavírozunk, hol áldozatként, hol tettesként, hol szemlélőként. Monko a kirakat fényét használja fel, valamin át nézünk valamit, ami drága, ami sokak számára elérhetetlen. Zárt és védett világ, van valami izgató benne, hiszen az emberek többsége ki van zárva belőle.

Valóban a nőkről szól ez a kiállítás, és a gyémánt csupán ürügy arra, hogy beszéljünk a hatalomról, a kirekesztésről, az egyenjogúság hiányáról? Lehet büszkélkedni a gyémánt ékszerrel? Mi magunk vettük, vagy csak kaptuk ajándékba? Ránézünk az ujjunkra? Emlékezünk, emlékeztet a gyémánt ékszer valakire? Anyánkra, nagyanyánkra, kedvesünkre. Már rég vége a kapcsolatnak, de a gyűrű megmarad, emlék, olykor fájdalmas emlék, de viseljük, a gyász jelképeként is. Hagyományt látunk a képeken, nem tiltott világ ez, mint régen a királyi kert, amelyet nem lehetett megközelíteni. Ugyanakkor a múltból itt maradt zárvány is a gyémánt ékszer bolt, mintha az uralkodók boltja lenne. Még az is lehet, hogy csak meghívott vendégként léphetünk be egy-egy ilyen boltba. A meghívás ténye azt jelzi, jelezheti, hogy képesek vagyunk megvásárolni a ritka ékszert.

Széfbe zárjuk, védjük, óvjuk a betörőktől, nem mindig sikerül. Pótolni nem lehet, pótolhatatlanok. Hogy egy kő, egy vaskarika is megtette egykor, jelezve a hűséget, szerelmet, a vágyat, az összetartozást? Lehet gyémánték szerrel megvásárolni a nőt?

Monko újraértelmezi a gyémántot, új kontextusba helyezi a drágakövet. Az egész kiállítás vizualitása ennek a célnak rendelődik alá. Bemutat, rámutat, mintha a messze csillagok sziporkázó, olykor vakító fényét látnánk. A gyémánt ékszer nyelv is, kevesek nyelve, bár mindenki érti ezt a nyelvet, csak a mindennapokban nem élheti át annak élményét, milyen egy gyémánt ékszer birtokosa, hordozója, vagyis a luxuséletmód alanya lenni.

A női kecses, gyönge kéz, a női idealizált test és homályba hagyott identitás tárgyiasítását is látjuk a képeken, a feliratokon. A jobb kéz jelentése: sorsunk, természetünk, amit magunk alakítunk. Marge Monko kiállítása is ezt hangsúlyozza.

Mondd meg, ki vagyok, mondd meg, mire vágyom? – Marge Monko briliáns kiállításáról
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top