+ Film

A csehek tisztelettel és megrendülten búcsúznak Milos Forman rendezőtől

Sok filmest Milos Forman győzte meg, hogy érdemes eljönni Karlovy Varyba

A Hair forgatásán

Milos Forman rendkívül egyéni módon volt képes látni az emberi életet, annak változásait, hányattatásait, abszurditásait, színeit és szépségeit mesteri módon tudta ábrázolni – mondta Ilja Smíd cseh kulturális miniszter szombaton az előző nap elhunyt világhírű cseh rendezőre emlékezve.

Az Oscar-díjas filmrendező, a csehszlovák új hullám egyik meghatározó képviselője, aki olyan filmeket készített, mint a Száll a kakukk fészkére, a Hair és az Amadeus, 86 éves korában rövid betegség után pénteken az Egyesült Államokban halt meg.

„Nagyon szomorú vagyok. Milos Forman alkotásait nagyon szerettem, emberként nagyon nagyra tartottam, csodáltam humorát, bölcsességét és ötleteit”

– mondta a miniszter.

Andrej Babis ügyvezető cseh kormányfő a Twitteren többek között arról írt, hogy Milos Forman halála nagyon érzékenyen érintette. Szerinte Forman a cseh filmművészet legmeghatározóbb és legsikeresebb személyisége volt.

„Milos Forman az az ember volt, akit igazán becsültem. Szerettem a hatvanas években készített filmjeit, természetesen a Tűz van babámot, vagy a későbbi Amadeust is. Mint szinte mindenki”

– írta bejegyzésében az ügyvezető cseh kormányfő.

Eva Zaoralová, a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója, kijelentette: Formannak nagy érdemei vannak abban, hogy a filmfesztiválra a világ filmművészetének nagy csillagai is ellátogattak.

„Sokukat Forman győzte meg, hogy érdemes eljönni Karlovy Varyba”

– nyilatkozta újságíróknak Zaoralová.

„Számomra Milos Forman egyike a cseh filmművészet, illetve a világ filmművészete legnagyobb rendezőinek”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top