+ Irodalom

Vámos Miklós vallomást tett!

Ráadásul nem valamilyen hivatalos kényszerítő erő hatása alatt, hanem önként – s gyanítom jó érzéssel – ír olyasmiről, amiről nem szokás. Megjelent a töredelmes vallomás, a szerző Vámos Miklós.

Vámos Miklós: töredelmes vallomás – Athenaeum Kiadó, 2018 – 300 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978- 963-2937-47-2

Ha már Vámos Miklós töredelmes, töredékes(*), de részletes és részleges beismerő vallomást tett, én is kénytelen vagyok követni példáját, hiszen emlékszem olyan alkalomra, amikor együtt kerültünk meghökkentő helyzetbe.

Vámos Miklós valamilyen nagyjából kerek évfordulót ünnepelhetett, talán épp a hatvanat, s egy népes társaság, egy rajongói klub születésnapi ünnepséget szervezett az író köszöntésére. (Én magam azért voltam/lehettem meghívott, mert az egyik főszervezőt újságíróként személyesen ismertem. Ő ragaszkodott jelenlétemhez.) A „szeánszra” egy Jászaihoz közeli, boltíves pincehelységben került sor, s mire odaértem, már meglehetősen sokan gyűltek össze. A jelenlévők nagy számához gratulálva és az ülőhelyhiányra hivatkozva megpróbáltam lelépni, de a lelkes és energikus szervező hölgy kijelentette, hogy távozásom szóba sem kerülhet, mert – meghökkentő és megtisztelő módon – foglalt helyem van az első, rövidke sorban. Talán éppen Márton László mellett.

Könyvbemutató:
2018. 04. 22-én vasárnap, 15 órakor
a XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (Facebook-esemény)

Az ünnepség elkezdődött, Vámos Miklós felolvasott, s különböző emberek köszöntötték. Majd bejelentették a torta előtti meglepetést: egy hastáncosnő fellépését! Nem viccelek, tényleg! Az első sor és a szemben lévő fal közötti helyről eltávolították a kicsinyke asztalt, s ez a szűk tér lett a születésnapi köszöntő-hastánc helye. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire zavarban voltam. Az érett és tapasztalt művésznő olyan közel rázta a testét, hogy a lábunkat magunk alá kellett húzni, nehogy megbotoljon. Melltartója homlokunkat verte volna, ha dőlünk hátra a széken. Nem volt hová nézni, a csekély mennyiségű ruha két része között mozgó köldök pont a szemünk magasságában ingott-lengett. Hipnotikusan, néha alig arasznyira az arcunktól… Magyarországi kulturális rendezvényen azóta sem éreztem magam ennyire furcsán, az abszurd helyzetben – az ünnepség apropójára való tekintettel – leginkább arra igyekeztem figyelni, hogy ne kezdjek el röhögni vagy zokogni, s az arcom lehetőleg valami „visszafogott méltóságot” tükrözzön. Nem emlékszem a tortára, nem tudom, kikkel és miről beszélgettem. Annyi biztos, hogy a mozgásművészeti produkció után – talán gratulálva az ünnepeltnek és a szervezőknek – a lehető leggyorsabban elsunnyogtam a helyszínről…

Persze, az, amit a fentiekben leírtam nem töredelmes, nem is vallomás, és nem is kíván Vámossal versenyezni. Csak valamiféle reflexió a töredelmes vallomás című Vámos Miklós kötetre, melyben sorjáznak az „ilyennél sokkal ilyenebb” és személyesebb történetek, melyek jó alapot nyújthatnának a nemlétező igényes bulvármédiának (is). Vámos Miklós őszinte, kitárulkozó, de mégis visszafogott öntörténeteinek legfőbb jellemzője az elegancia, ahogy egy érett író magát és saját történeteit „viseli”. Nem mondja meg a tutit, és nem is akar tanítani, mégis talán pont ezzel tanít valami taníthatatlant. Az említett születésnap például egészen más aspektusból szerepel nála:

„…Hajszolt vagyok. Már megint. Még mindig. Noha tisztán emlékszem, hatvanadik születésnapomon tettem néhány fogadalmat. Aznap szintúgy felhőfoltos volt az ég, de azok havat ígértek (január 29.). Elhatároztam például, hogy hátralévő életemet nem fecsérelem olyasmire, amihez nincs kedvem, s befejezek minden ténykedést, mely űzött vadat csinál belőlem, slussz, ennyi, ellazulok szépen. Hát… ez nem sikerült maradéktalanul. Pedig még szót is képeztem rá: ÉNidő. Abból legyen sok a továbbiakban. Vagy legalább elég. Különben az ember elég, tettem hozzá sután.
Énidőből határozottan többet szakítottam magamnak a múló napok, hetek, hónapok folyamából – többet, de nem eleget. Pedig mire várok? Nemcsak efféle írásaim rövidülnek, hanem az a bizonyos hátralévő is, az ÉNidő és a TIidő együttesen. TIidő ugye az, amit másokra – mások kedve vagy kényszere miatt – csorgat el az ember. Létezik persze MIidő is, amit szeretteinkkel közösen múlatunk, de az voltaképp minden érintett számára ÉNidő.”

Vámos Miklóst nem kell népszerűsíteni, van rajongótábora ma is, s azt hiszem, bőven vannak, akik kíváncsiak rá. Mármint Vámos Miklósra, aki értelemszerűen akkor is író, amikor önmagáról ír. A töredelmes vallomás olyan könyv, amit nem ajánlani kell, csak felhívni rá az emberek figyelmét, hogy megjelent.

töredelmes vallomás

Neked van olyan történeted, amit kicsit – vagy nagyon – szégyellsz, de megosztanád a világgal? Vámos Miklós töredelmes vallomása >>> https://bit.ly/2nvsF2n#vámosmiklós Vámos Miklós

Gepostet von Athenaeum am Mittwoch, 4. April 2018

(*) azt gyanítom/remélem, lesz ennek még folytatása

Vámos Miklós vallomást tett!
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top