+ Életmód

Működik a ‘Jó bőr, kár, hogy egy ribi’ – program

Több mint nyolcszáz, 13-18 éves fiatalt kérdeztek meg a virtuális világban zajló kapcsolatairól és zaklatásokról.

„Jó bőr, kár, hogy egy ribi.” – Program a tizenévesek online életében jelenlévő szexuális zaklatások ellen

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a 2017-ben az Európai Unió támogatásával indult nemzetközi Project DeSHAME keretében több mint nyolcszáz, 13-18 éves fiatalt kérdezett meg a virtuális világban zajló kapcsolatairól és azok szexuális vonatkozásáról.

Az internet ad lehetőséget a kommunikációra, kapcsolódásra és önkifejezésre (ezt vallja hazánkban a 16-17 éves korosztály háromnegyede, míg Nagy-Britanniában 40%-uk, Dániában pedig 20%-uk gondolja így), miközben olyan mértékben a szexuális visszaélések színtere, hogy sokan a társas kapcsolatok „normális velejárójának” élik meg a zaklatást. Tízből kilenc fiatal találkozott már azzal, hogy egy lányt „ribancnak”, „kurvának” neveztek.

A diákok 87%-a nem szól az online szexuális erőszakról tanároknak, annak ellenére sem, hogy az elkövető és áldozat sokszor iskolai környezetben is találkozik. A gyerekek majdnem fele a szüleihez sem fordul. Ebben az egyik legfőbb visszatartó erő az áldozat szégyenérzése, miközben a megkérdezettek több mint kétharmada szerint maga az áldozat is hibás, ha online szexuális zaklatás célpontjává vált.

A projekt célja, a felnőtteket segíteni abban, hogy megelőzzék a visszaéléseket, és megfelelően reagáljanak a megtörtént vagy éppen zajló zaklatásokra. Ehhez szükséges az is, hogy a gyerekeknek könnyebben legyen segítséget kérni.

Minderről a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapaítvány honlapján tájékozódhatsz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top