+ Életmód

Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek állít emléktáblát Varga Csaba a Kancsendzöngán

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó a 8586 méteres Kancsendzöngára indul április elején, és emléktáblát is elhelyez Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek – hangzott el csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Varga Csaba közölte: elsődleges célja, hogy hegymászóhoz méltó emléket állítson Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek, akik 2013-ban mászták meg első magyarként a hegyet, azonban ereszkedés közben eltűntek. Varga Csaba a hegy újbóli megmászásával tiszteleg emlékük előtt, valamint azzal, hogy emléktáblát is elhelyez a Kancsendzönga alaptáborában

Klein Dávid hegymászó szintén nyolcezresre indul a tavaszi szezonban. Ő március végén a Sisapangmára készül, hogy első magyarként érhessen fel annak 8027 méteres főcsúcsára. Mint mondta, ő tisztelgésnek szánja a Sisapangma-expedíciót azok előtt az úttörő hegymászók előtt, akik 1987-ben első magyarként éppen ezen a hegyen értek először 8000 méter fölé, a főcsúcsot azonban nem sikerült elérniük.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. gabóca szerint:

    Azért én óvatosabban ajnároznám Erőss Zsoltot, mert egy fiatal, életerős ember halt meg az Ő fanatizmusa és már csak „azért is megmutatom” hozzáállása miatt. Ebben a sztoriban Kiss Péter egy önfeláldozó barát volt, Erőss Zsolt pedig egy képességeit rosszul felmérő ember.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top