+ Színház

Színházi darab egy színházi darabról

Az Egy egyszerű szemöldökráncolás három, bemutatóra készülő színészről szól.

Ged Marlon Egy egyszerű szemöldökráncolás című komédiája három színházi emberről szól, akik halálos komolysággal és hatalmas önbizalommal készülnek egy bemutatóra. A közönség bepillantást nyerhet a próbafolyamat intimitásába, látva a kezdeti lépések bizonytalanságát is. Az előadás magyarországi ősbemutatója március 30-án lesz a Spirit Színházban Hegyi Barbara, Varju Kálmán és Telekes Péter szereplésével, Czeizel Gábor rendezésében.

A főszereplők

Claude (Varju Kálmán), a színész, aki úgy látja, nagyon nehéz Claude szerepét eljátszani.

„Olyan színházban játszottam, ahol mindent biciklin adtunk elő.”

„Tudod, milyen rémesek a premierek?! Nekem muszáj ott lennem, mert színész vagyok…”

Renée (Hegyi Barbara), a rendező, akinek mindenre pontos magyarázatot kell adnia.

„Abban mindenképpen egyetértünk, hogy nem kell eljátszani a szemöldökráncolást.”

„Ha manapság arról hallok, hogy nincsenek igazi színpadi szerzők, kínomban vigyorgok…”

Dominique (Telekes Péter), a szerző, akinek értelmeznie kell a saját művét.

„Amit szerzőként mondhatok: felejtsétek el a szöveget, és gondoljatok egyszerűen arra, milyen öröm a színpadon állni olyan keresztnévvel, amiért sok színész irigyel majd benneteket.”

Beleshetünk a teljes folyamatba: az asztali próbák, a színházi szünetek, a bemelegítés, a szerzői magyarázatok és a darab színrevitelének problémái mind sorra kerülnek. A készülődés hihetetlen forgatagában találjuk magunkat, elmerülve a szellemes szövegben és az egész előadás-készítés energikus tébolyában.

Színházat csinálni könnyű… szerinted.

Mindenki másképp csinálná – a rendező, a színész, az író (ha még él – esetünkben nagyon is él, sőt aktívan bele is szól a folyamatba. Mi lesz ebből?

Néha a színházcsinálók a színházcsinálásról készítenek előadást – szerintünk az is az életről szól.

Mulatságos, váratlan, szívszorító pillanatok sorozata, elkészül egy előadás.

A színházat azért szeretjük nézni, mert az életünket látjuk benne viszont. Most a Spirit Színházban először látható, milyen az, amikor megszületik egy előadás. Vagy nem.

Csatlakozz a bemutatóra!

Csatlakozz Hegyi Barbara, Varju Kálmán és Telekes Péter bemutatójához március 30-án, a Spirit Színházban!

Jegyvásárlás a bemutatóra »

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top