+ Film

Az Enyedi Ildikó vezette zsűri különdíjat adott a Genezis című filmnek Szófiában

A fiatalok zsűrije pedig a Genezisnek ítélte a legjobb film díját.

Két díjat is nyert a 23. Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválon Bogdán Árpád alkotása, a Genezis.

A magyar rendezőt a fesztivál második legfontosabb díjával, a zsűri különdíjjal tüntette ki a szakmai zsűri, amelynek elnöke Enyedi Ildikó volt. A fiatalok zsűrije pedig a Genezisnek ítélte a legjobb film díját.

Bulgária legnagyobb nemzetközi filmszemléje március 7. és 16. között mintegy 170 alkotást vonultatott fel, a játékfilmversenybe 12 rendező kapott meghívást. A szófiai fesztiválon bemutatott filmeket az elkövetkezendő két hétben műsorra tűzik Burgaszban, Plovdivban és Várnában is.

Bogdán Árpád második mozifilmje, a Genezis a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, a főszerepekben Cseh Anna Marie, valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók. A Genezis világpremierje februárban volt a Berlinalén.

Bogdán Árpád új filmje a Mirage Film és a Focusfox koprodukciójában készült a filmalap támogatásával.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top