+ Interjú

A gyermektelenség nem csak női téma – beszélgetés A meg nem született című előadásról

Volt egy pár éves előzménye bennem a darabnak. Például volt olyan társaság, ahonnan azért maradtam el, mert nem bírtam nézni, ahogy valaki simogatja az egyre kerekedő pocakját… – beszélgetés Jobbágy Bernadett rendezővel.

Fotó: Tóvaj Rozi

Gyermektelenség nemcsak női szemszögből. Jobbágy Bernadett és Antal Attila A meg nem született című produkcióját március 6-án mutatják be a Trafóban. Személyes történetek, versek és tudományos szövegek is elhangzanak a színházat, táncot és zenét vegyítő produkcióban. A sokszínűség nemcsak a formát, hanem a téma feldolgozását is fémjelezi: értelmi akadályozottak történeteit is megismerhetjük az előadásból.

Az ArtMan Egyesület estjén mutatjátok be az előadást, ami sérülékeny témáról szól és sérültekkel folytatott közös munkából inspirálódott, de csak egészséges emberek lépnek benne színpadra.

Igen, egy kicsit ki is lóg a szokásos ArtMan estek sorából ez a produkció. Régóta dolgozom az egyesületnél és vezetek mozgásos önismereti foglalkozásokat értelmi akadályozott felnőtteknek az ÉNO-ban. A velük folytatott munka ugyan nagy szerepet játszott az előadás létrejöttében, de ez egy önálló darab, ami enélkül a kontextus nélkül is értelmezhető.

Korábban több előadást rendeztél és koreografáltál sérültek részvételével. Miért döntöttél most úgy, hogy ezúttal más típusú munkába fogj?

A téma vonta maga után a formát: a gyermektelenséggel való szembenézés személyesen is érint. Az előadás története körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az ArtMan Egyesület egykori elnöke megírta, hogy babát vár. Emlékszem a pillanatra, amikor elolvastam a levelét. Azonnal fel kellett állnom a géptől, és megfogalmazódott bennem, hogy a gyermektelenségről előadást kell csinálnom. Régóta érlelődött akkor már bennem a téma, és ez adta meg a végső löketet.

A produkcióban valós történeteket kísérhetünk végig. Ezeket hogyan találtad, és kiknek az élményei, tapasztalatai elevenednek majd fel előttünk?

Egyrészt a társulat tagjainak írásait, közös beszélgetések gondolatait is beleépítettük az előadásba, másrészt ép és értelmi akadályozott emberekkel beszélgettünk a témáról. Közeli barátokat, és szakértőket is kérdeztünk a tapasztalataikról. Megkerestem például a KSH Népességtudományi Kutatóintézetéből Kapitány Balázst, valamint az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar egyik tanárát, Barthel Bettyt is.

Ezek a tudományos szövegek bele is kerültek aztán az előadásba.

Igen, van ami belekerült, vagy ami alapján megíródott egy-egy szövegrész. Érdekelt az, hogy a sok egyedi és személyes történet társadalmi szinten milyen mintázatokba, statisztikai adatokba rendeződik, és hogy ennek van-e valami történelmi befolyásoltsága. De talán még ennél is jobban érdekelt az, hogy a személytelen számadatok mögött kik az emberek, milyenek a valódi sorsok.

Az értelmi akadályozottak történetei gondolom egyszerre hasonlóak és mások, mint az ép embereké. A fogyatékos emberek hogyan dolgozzák fel ezt a témát?

Mindenki másként, de alapvetően kevés segítséget kapnak hozzá. Ahol én dolgozom ott az ember-ember közti viszonyt támogatják, de a párkapcsolat például már nincs terítéken. Persze, az ott dolgozók is tudnak róla, hogy ez egy feldolgozandó kérdés, de nincs rá igazán kialakult stratégia, hogy hogyan kezeljék. Ezért is örültek a kezdeményezésemnek, és maximálisan támogatták a téma közös feldolgozását.

Fotó: Tóvaj Rozi

Hozott valami változást bennük ez a munka?

Ezek a dolgok később csapódnak le, de a félévünk zárófoglalkozásán nagyon érezhető volt, hogy nekik is fontos volt ez az időszak. A csoport egyik tagjának bekerültek a gondolatai az előadásba, ha vele találkozom, mindig megkérdezi, hogy állunk a produkcióval, és nagyon várja már, hogy lássa.

Neked segített a saját gyermek hiányának feldolgozásában az előadás alkotófolyamata?

Volt egy pár éves előzménye bennem a darabnak. Például volt olyan társaság, ahonnan azért maradtam el, mert nem bírtam nézni, ahogy valaki simogatja az egyre kerekedő pocakját. Érdekes időszak volt, mert minden várandósság mást váltott ki belőlem: volt akivel együtt tudtam örülni, és volt akiét nem tudtam nézni se. Viszont onnantól kezdve, hogy eldöntöttem, darabot készítek, egyre könnyebb volt. Attól a ponttól az összes energiámat arra használtam, hogy megtaláljam az előadás formáját. Hogy olyan produkciót készítsek, ami nem rólam szól, hanem globálisan közelíti meg a kérdést. Azokat is szeretném megszólítani, akiknek ez jelenleg nem téma az életükben, és persze azokat is, akik hasonló helyzetben vannak, mint én.

A kutatásokból mi derült ki, hányan érintettek a gyermektelenségben ma Magyarországon?

Többen, mint gondolnánk. A fővárosi párok 20%-a gyermektelen, kisközségekben ez az arány 10% körüli. A budapesti gyermektelenek nagy része pedig 20 évesen még úgy gondolta, hogy lesz majd családja…

Kapitány Balázzsal arról is beszéltünk, hogy Budapesti értelmiségiként szerencsés helyzetben vagyunk, mert tudunk beszélni erről a kérdésről. Vidéken ez máshogy alakul. Ezért tartom fontosnak, hogy utazhasson majd az előadás, jó lenne, ha ez a történet nem érne véget a Trafóban. Csak ehhez persze szponzort kellene találni, most egy személyben vagyok rendező, koreográfus, menedzser, pályázatíró…. Persze sokan segítik az előadást, az Artman Egyesület nélkül például eleve nem tudott volna létrejönni, vagy nagyon nem ilyen formában, és a Műhely Alapítvány próbatermeinek használatáért is nagyon hálás vagyok. Az előadás dramaturgjának, Cseicsner Otiliának is sokat köszönhetek. Táncosként illetve koreográfusként jellemzően eddig nem dolgoztam szövegekkel, így sokat jelentett az ő állandó jelenléte a produkcióban.

És van egy társrendeződ is, Antal Attila személyében.

Így van. Amikor megfogalmazódott bennem az előadás, két dologban voltam biztos: hogy szöveges darabot akarok, és hogy szeretnék bele férfienergiát is. Attilát kértem fel a munkára. Nemcsak azért, mert férfi, hanem mert ő a színház világából érkezik, és egy nagyon izgalmas rendezői és nem utolsó sorban zeneszerzői szemszöget tudott becsatornázni a produkcióba.

Miért volt fontos a férfienergia?

Mert a gyermektelenség nem kizárólag női téma. Persze a nő szül, de az, hogy gyereket vállalunk, hogy meg tud-e történni vagy sem, az a férfinak és a nőnek ugyanúgy fontos kérdés, és együtt kell feldolgozniuk a gyermek hiányát is.

Tudsz tanácsolni valamit azoknak, akik szintén ezzel a problémával küzdenek?

Rengeteg lehetőség van a helyzetre, ott van az örökbefogadás, a lombik, vagy az, hogy valahogy máshogy váltjuk majd meg a világot. Viszont szembe kell tudni nézni a helyzettel, és adott pillanatban döntést hozni, hogy merre. Párkapcsolatban ráadásul közösen kell megtalálnunk a saját válaszunk – azt, ami mindkét félnek rendben van. Talán ez az, amit most fontosnak érzek: a pillanatot, amikor szembesülsz vele, hogy már nem várhatsz tovább, hanem lépéseket is kell tenned a megoldásért. Az előadás és az én tapasztalatom inkább abban segíthet, hogy egyáltalán beszél a témáról és kérdéseket tesz fel. Nincs egyetlen jó válaszom. Azt mindenkinek magának kell megtalálnia.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top