1923-ban festette meg a Magyar ugar című képét. Négy évvel Ady halála után, a festő nem csupán a címmel, hanem a kép előterében, a sáros földön fekvő döglött kutyával is utal a költőre. (Egy másik festményén E. A. Poe idézettel ad útmutatást a kompozícióhoz.)
Paizs Goebel Jenőnek rövid, fogyatékokkal terhelt élet adatott. Gyerekként vesztette el a hallását, bicegett, rosszul beszélt. Mégis, a szentendrei művésztelep legnagyobb mókamestere volt, aki fantáziatörténetekkel, humoros jelenetekkel szórakoztatta a többieket.
Életművét végigkísérik a bensőséges lelki tájképek és az önarcképek, melyek egyfajta néma, álmodó kertet formáznak – az egyik legizgalmasabb magyar festészeti világot.
Expresszív erejű, dzsungel témájú festményein fülledt, mozgalmas, zajokkal és veszélyekkel teli trópusi erdőben járunk, egy, Henri Rousseau-t idéző nyugtalan világban. A buja növényzetben liánok közül előbukkanó vadállatok uralkodnak, a természet féktelen törvényei érvényesülnek. Paizs Goebel soha sem járt őserdőben, csak Alfred Brehm híres könyvét, Az állatok világá-t tanulmányozta, és kijárt krokizni az Állatkertbe. Mégis: a közeli képkivágatok olyan érzetet keltenek, mintha a szemlélő maga is részese lenne a veszedelmes dzsungelben zajló életnek. Krokodil ásít, paradicsommadár rebben, antilopok dermedten figyelnek, tigris bújik a liánok között.
Van Gogh, Csontváry, Gulácsy látomásos művészetének ereje éppúgy tükröződik a műveiben, mint a szentendrei lét hétköznapjai.
Paizs Goebel Jenő 48 évesen halt meg, agydaganatban. Színpompás, erős tájképei, dzsungelfestményei, szuggesztív önarcképei várják a látogatókat a Néma álmodó kertek című kiállításon, a szentendrei Képtárban március 1-től május 6-ig.
