+ Média

Lemondott a kulturális miniszter az újságíró-gyilkosság miatt

Lépése személyes döntés, azzal függ össze, hogy emberileg nem tud beletörődni egy újságíró megölésébe.

Bejelentette lemondását szerdán Marek Madaric, a szlovák kormány kulturális minisztere, aki döntését Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és élettársa meggyilkolásával indokolta.

„Elképzelhetetlennek tartom, hogy a továbbiakban nyugodtan üljek a miniszteri székben”

– mondta Marek Madaric, hozzátéve: lépése személyes döntés, azzal függ össze, hogy emberileg nem tud beletörődni egy újságíró megölésébe.

Marek Madaric tavaly decemberben már lemondott a legerősebb szlovák kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokráciában (Smer-SD) betöltött alelnöki posztjáról. A korábban a párt fő ideológusának számító politikus, akinek befolyása az elmúlt években sokat csökkent, akkor arra hivatkozott: változtatásokra van szükség a kormánypárt vezetésében.

Marek Madaricot korábban Robert Fico bizalmi emberének tartották a párton belül. Ő vezette a 2014-es államfőválasztáson Robert Fico választási kampányát is, amely sikertelenül végződött. Egyes vélemények szerint Madaric párton belüli lejtmenetének kezdete ekkorra tehető. Pozíciója azóta folyamatosan gyengülni látszott, s bár pártalelnöki posztját decemberig megtartotta, és Robert Fico jelenlegi kormányában is helyet kapott, nyilatkozataiból és más megnyilvánulásaiból érezhetővé vált a párton belüli fősodortól történő eltávolodása. Ez az elmúlt egy évben több jelentős, bel- és külpolitikai vonzatokkal is rendelkező kérdés megítélésében is nyomon követhető volt. Ezek szinte kívülállóvá tették Madaricot, aki rendszerint olyan véleményt fogalmazott meg, amely közelebb állt a parlamenti ellenzék, semmint saját pártja hivatalos véleményéhez.

Mindezek tükrében Marek Madaric lemondása nem számít rendkívüli meglepetésnek, a bejelentés inkább az időzítés összefüggésében értelmezhető. Távozását ugyanis egy olyan rendkívül feszült politikai légkörben jelentette be, amikor a jelentős részben külföldi tulajdonban lévő szlovákiai sajtó – az újságíró-gyilkosságról megjelentetett cikkeiben – a téma mentén új erőre kapott parlamenti ellenzékkel együtt Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány, Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő távozását követeli. Az ellenzéki pártok és a sajtó ennek kapcsán egyebek mellett arra hivatkoznak, hogy több olyan, a kormányhivatal alkalmazásában lévő személyről tudnak, akik korábbi gazdasági tevékenységük kapcsán kapcsolatban álltak olyan – a sajtó által az olasz maffiához közel állónak tartott – olasz vállalkozókkal, akik tevékenysége után a meggyilkolt újságíró is kutatott.

Marek Madaric lemondását – aki mostani döntését követően a párt tagja marad, és politikai tevékenységét parlamenti képviselőként folytatja – több azonnali, jelentőségteljes reagálás követte. A lépést Richard Sulík, a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) az elnöke „a Fico-kormány gyakorlati szétesése kezdetének” minősítette. Ugyancsak üzenetértékű lehet a Most-Híd párthoz tartozó Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter szerdai bejelentése, miszerint teljesen elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányhivatalban olyan személyek legyenek, akiknek kapcsolataik lehetnek a maffiával. Akár jelzésértékű lehet az is, hogy Zitnanská – aki a vegyes párt erőteljesen liberális nézeteiről ismert szlovák alelnöke, és Bugár Béla pártjába való belépését megelőzően már több kormányban is vállalt szerepet – nem válaszolt arra a kérdésre, hogy fontolgatja-e lemondását.

Minisztere távozását Robert Fico az újságírói közeggel való szolidaritás jeleként értékelte. A kormányhivatal két – a sajtó által maffiakapcsolatokkal megvádolt – alkalmazottja szerdán közleményben jelentette be, hogy elutasítják az őket ért vádakat, de annak érdekében, hogy személyükkel ne élhessenek vissza a „kormányfő elleni politikai harcban”, az ügy kivizsgálásáig távoznak posztjukról. Ficóra vélhetően ennek ellenére sem várnak könnyű napok, tekintve, hogy az ellenzék várhatóan fokozódó nyomásgyakorlása mellett azzal is számolnia kell, hogy péntekre több szlovákiai városban felvonulásokat jelentettek be, a meggyilkolt újságíróra való megemlékezésként.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top