+ Irodalom

Itt az első tavaszi könyvvásár programja

A vásáron külön gyermekrészleg fogadja a családostul érkezőket.

2018. március 10-én az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban tartják a független hazai könyvkiadók az első közös könyvvásárukat. Az I. MKÉSZ Családi Könyves Nap és Könyvvásár névre hallgató rendezvényen számos nagy kiadó is megjelenik.

Az Alexandra-válság hatására megalakult Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (MKÉSZ) közel 40 független könyvkiadó részvételével rendezi meg 2018. március 10-én az I. MKÉSZ Családi Könyves Napját és Könyvvásárát, ahol a kiadók közvetlenül és jelentős kedvezménnyel árulják majd könyveiket. Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban olyan népszerű kiadók is megjelennek majd, mint a HVG Kiadó, az Álomgyár vagy a BOOOK.

A rendezvény egyik szervezője, Galambos Ádám elmondása szerint az esemény középpontjában a könyveken kívül a családok állnak majd. A vásáron külön gyermekrészleg fogadja a családostul érkezőket, ahol foglalkoztatókkal, mozgási lehetőségekkel és mesemondókkal kötik majd le a kicsiket, a szülők pedig logopédustól és dietetikus szakembertől kérhetnek tanácsokat.

A családi könyves napon többek között Szuper Levente, jégkorongozóval vagy L. Ritók Nórával is találkozhatnak az érdeklődők.

A rendezvényre való belépés ingyenes.

 Az I. MKÉSZ Családi Könyves Nap és Könyvvásár kiállítói:

Ab Ovo, Ad Librum, Alinea, Álomgyár, Angry Cat, Arcanum, Assimil, Barnabás Meséi, BBS-INFO, BOOOK, Coldwell Könyvek, Dekameron, Fekete Sas, G-ADAM, Garbo, Hibernia, HGS, HVG Kiadó, Harmat, JCS Média, Kalliopé, Könyvklub, Kráter, K.u.K. Kiadó, L’Harmattan, Magistra, Merit Könyvek, Minerva, Műszaki Könyvkiadó, Perfact, Prospero Disztribúció, Saxum, Táltoskönyvek, T.bálint, Tea Kiadó, Ursus Libris, Vad Virágok Könyvműhely

A rendezvény nagyszínpadi fellépői:

12:00: Babucs Kriszta, rádiós-tévés szerkesztő, riporter
13:00: Dombóvári Gábor tévés műsorvezető és Illés György író, ifjúsági irodalom-kutató
14:30 : L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője
15:30: Antal Emese, dietetikus szakember
16:00: Szuper Levente, válogatott jégkorongozó
17:00: Réti László, regényíró, ex-nyomozó

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top