+ Film

Skandináv thrillert idéző film forog az erdélyi bányavárosban

Rendőrként nyomoz gyerekkereskedelmi ügyekben Brassóban, amikor egy megtudja, hogy szülővárosa környékén egy holttestre bukkantak.

fotó: film.hu / Bagota Béla

Az erdélyi Balánbányán elkezdődött Bagota Béla rendező Valan című első nagyjátékfilmjének forgatása. A skandináv bűnügyi történeteket idéző thriller főszerepeiben erdélyi magyar színészeket láthat majd a közönség.

Az elsőfilmes rendező alkotásának fő helyszíne az erdélyi bányaváros, de a film április közepéig forog majd Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is.

A történet szerint a romániai forradalom káoszában egy 13 éves kislány nyomtalanul eltűnik Valanból. Huszonkét évvel később a bátyja, Péter (Krisztik Csaba) rendőrként nyomoz gyerekkereskedelmi ügyekben Brassóban, amikor egy veszélyes bevetés után megtudja, hogy szülővárosa környékén egy holttestre bukkantak.

Felmerül benne, hogy a húgát találták meg, ezért visszatér Valanba, ahol szembe kell néznie a múlt árnyaival. A mindentől elzárt helyen az emlékei mellett egy kegyetlen gyilkosság is kirajzolódik.

Bagota Béla a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rendező szakán végzett, majd dolgozott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versekben. Tiszta kézzel című kisjátékfilmjével elnyerte a legjobb diplomafilmnek járó Simó-díjat.

A Valant a Magyar Nemzeti Filmalap 292 millió forinttal támogatta és a Mozinet forgalmazásában a tervek szerint 2019-ben kerül a magyar mozikba.

A Valan forgatókönyvét a rendező írta, producere Kántor László, operatőre Garas Dániel.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top