+ Film

Szabó István: A jó film valamilyen emberi értéket képvisel

Az Oscar-díjas filmrendező pénteken vette át a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST életműdíját. A megnyitó előtti sajtótájékoztatón beszélt a filmezés jövőjéről is.

„Az igazi elismerés az, hogy ennyi embert látok egy moziteremben, ekkora közönséggel tíz éve nem találkoztam”

– mondta Szabó István Oscar-díjas filmrendező a szerb fővárosban péntek este, amikor átvette a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, a 46. FEST életműdíját, a Belgrádi győztes nevet viselő szobrocskát.  Mint mondta: nem először jár Belgrádban. Szerb barátait említve, nagy tisztelettel beszélt Ljubisa Samardzicról, Surda egykori megformálójáról, aki tavaly hunyt el, valamint a vajdasági magyar származású Eva Rasról és Dusan Makavejev rendezőről.
A filmünnepet a díj átvétele után a magyar rendező nyitotta meg, mégpedig a következő szavakkal:

„Van egy titkom, amit most megosztok Önökkel: a fesztivál megnyílt.”

A megnyitó előtti sajtótájékoztatón Szabó István elmondta: a filmes alkotók feladata az, hogy valami fontosat meséljenek el, és mindezt szórakoztató módon tegyék, a díjak pedig csak eszközt jelentek ennek a célnak az elérésében. Kiemelte, hogy szerinte kétféle film létezik: jó és rossz.

„Persze ízlés kérdése, hogy mit tartunk jó vagy nem olyan jó filmnek, de jó film az, ami valamilyen emberi értéket képvisel”

– magyarázta. Szabó István kitért a filmezés jövőjére is. Emlékeztetett arra, hogy az ötvenes és hatvanas években a film fontos művészeti ággá vált, hiszen olyan jelentős rendezők alkottak, mint Akira Kuroszava, Vittorio De Sica vagy Ingmar Bergman.

„A filmnek üzenete volt”

– tette hozzá. Hozzáfűzte: manapság otthon mindenkinek lehet akár 60-80 televíziós csatornája, és felvetődik, miért menne moziba, amikor esik az eső vagy havazik, hiszen mindig van valami a tévében, sőt az interneten is rengeteg filmet találhat. A film sorsának jövője szerinte a könyvekéhez lesz hasonlatos, vagyis a filmezés megmarad, de valószínűleg már nem több ezer emberhez, hanem néhány százhoz tud majd csak szólni a kisebb vetítéseken.

A magyar filmművészet felvirágzásáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon boldog volt, amikor a Saul fia két éve Oscar-díjat nyert. Azt is fontos lépésnek tartja, hogy Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről az idei Oscar-esélyesek között szerepel, hiszen kimagasló alkotásokról van szó.Az idei belgrádi nemzetközi filmfesztiválon 116 filmet mutatnak be, a rendezvény fődíjáért Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis – Északi fény is versenybe száll 15 másik alkotással együtt.

A március 4-éig tartó filmmustrán tíz Oscar-díjra jelölt alkotást is levetítenek, a többi között A víz érintése, a Három óriásplakát Ebbing határában, a Lady Bird, az Én, Tonya és a Szólíts a neveden című filmet.

A nyitókép forrása: MTI/EPA/Tobias Hase

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top