+ Film

Jiří Menzel ma 80 éves. Megveti a munkásosztályt?

Az akkor már nemzetközi hírű Menzel öt évig nem filmezhetett, ez idő alatt színészként és színházi rendezőként dolgozott.

Az Oscar-díjas cseh filmrendező egyebek között a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Sörgyári capriccio Hrabal-művek filmváltozatát készítette.
Prágában született 1938-ban, apja újságíró, anyja varrónő volt. A prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán 1962-ben diplomázott, évfolyamtársa volt a csehszlovák új hullám több jeles alakja, Vera Chytilová, Jan Nemec és Pavel Jurácek is.

Nagy hatással volt rájuk az olasz neorealizmus, a francia és a lengyel új hullám, friss látás- és kifejezésmódjukkal, az emberi kapcsolatokat vizsgálva, az erkölcsi igazságot keresve újították meg az ötvenes évek sematikus filmkészítését.

Segítette őket, hogy ebben az időszakban kezdett a kommunista vezetés óvatos gazdasági reformokba, és így a filmművészet nagy szerepet vállalhatott a megújulásban.

Menzel sokszor elmondta, hogy nem szeret forgatókönyvet írni, ezért filmjei főként irodalmi alapanyagból születtek.

Első kisfilmje, a Baltazár úr halála a Bohumil Hrabal elbeszélései nyomán készült Gyöngyök a mélyben című összeállításban szerepelt.

Szintén Hrabal novellái alapján készült az 1966-os Szigorúan ellenőrzött vonatok, amely Milos forgalmistagyakornok férfivá érését és rendhagyó háborús hőssé válását a fennkölt dolgokat erotikus tréfával, szatírával és abszurditással vegyítve mesélte el, és 1967-ben megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.Menzel 1967-ben forgatta a Szeszélyes nyarat, amelyben színészként is feltűnt.

Az 1968-as prágai tavasz eltiprása után az új hullám alkotói szétszóródtak, Milos Forman az Egyesült Államokba ment, mások belső emigrációba vonultak, sokakat pedig eltiltottak a munkától.

Menzel még befejezte a szintén hrabali alapanyagból készült Pacsirták cérnaszálon forgatását, de a filmet betiltották, az indoklás az volt, hogy a mű „megveti a munkásosztályt”; a tekercsek húsz évig dobozban maradtak.

Az akkor már nemzetközi hírű Menzel öt évig nem filmezhetett, ez idő alatt színészként és színházi rendezőként dolgozott. Machiavelli általa színpadra állított Mandragóráját tíz, O’Casey Nőtlen urak panziója című komédiáját tizenhat évig játszották Prágában.

Ezekből az évekből datálódik kölcsönös rokonszenven alapuló kapcsolata magyar filmes és színházi emberekkel, szerepet vállalt Gyarmathy Lívia, Böszörményi Géza, Maár Gyula, Simó Sándor és Szabó István munkáiban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top