+ Film

Bogdán Árpád Genezis című filmjén zokogott a Berlinale közönsége

Senki nem marad egyedül a Genezis című filmben, mégis vigasztalhatatlan szomorúság árad belőle – Ferber Katalin jelenti Berlinből.

A 68. Berlinale Nemzetközi Film Fesztivál (Elővetítések)

Genezis, magyar film, Angolul: Genesis, 2017, Rendező  Bogdán Árpád

Bogdán Árpád filmje az idei Berlinálén az egyetlen új magyar játékfilm, mely a jövő héten kezdődő filmfesztiválon a Panoráma szekció filmjei között többször is látható. A rendezőnek ez a második játékfilmje, az elsőt, a Boldog élet című alkotását 2007-ben a Berlinale zsűrije oklevéllel díjazta.

Az alkotás a tragédia utáni újjászületés trilógiája. A három történet főhősei: a kisfiú, akinek édesanyját megölik, egy fiatal lány, aki elveszti szerelmét, de gyermekük születését várja, s egy ügyvédnő, aki évekkel kislánya halála után örökbe fogad egy kisbabát.

Az utolsó történetben találkoznak a másik két történet szereplői. A kisfiúnak azonosítania kellene azt a férfit, aki megtámadta édesanyját és őt, de a gyerek, bár felismeri a férfit, a rémülettől sokkot kap. Az ügyvédnő segít a gyereknek, ő viszi ki a karjában a teremből. Később ő segít a gyerek apjának is kiszabadulni a börtönből.

A kisfiú egész lénye megváltozik, amikor édesapját már szabadon láthatja. Nincs már egyedül.

Senki nem marad egyedül a Genezis című filmben. A gyerek az apját, a fiatal nő a megszülető gyermekét, az ügyvédnő pedig az örökbefogadást várja. Ez a Genezis, vagyis Teremtés. “Az élet élni akar”, nekem csak ez a verssor jutott eszembe a film után.

Bár zártkörű sajtóvetítésen láthattuk ezt a filmet, a borzalmakhoz már rég hozzászokott közönség egy része sírt a film után. Vigasztalhatatlan szomorúság, magány, félelem és szavakkal nehezen kifejezhető küzdelem árad a film minden jelenetéből. Ennek egyik legszebb példája az ügyvédnő rendszeresen visszatérő edzése a konditeremben: csaknem a teljes kimerülésig hajtja saját szervezetét, s elfúló lélegzete érzékelteti a nézővel, hogy mindenki zsigeri fájdalmat érez mindattól, ami körülötte és vele történik.

Rasszista gyűlölködés, fizikai brutalitás, fékezhetetlen agresszió : mindezek csak “háttérként” villannak fel a filmben, talán ezért olyan megrendítő és szomorú. Genezis, azaz Teremtés a címe a filmnek, de lehetne Rombolás is.

Ferber Katalin

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top