reklám
+ Színház

Vágta a végtelenbe

A darabban az állatkínzás nem jelenik meg.

Egy 17 éves kamaszfiú és pszichiáterének kapcsolata egészen addig bonyolódik, hogy a néző nem tudja eldönteni, ki, kinek a páciense. A Spirit Színház Equus című előadásában Varga Ádám és Perjés János idegőrlő csatákat vívnak, mi pedig fél méter távolságból boncolgathatjuk a legbensőbb motivációkat.

„A fiú valóban bűnöző – megvakított hat lovat –, de ennek nyomós okai voltak. Az anyja katolicizmusa és az apja ateizmusa között ingadozva saját mitológiát teremtett magának. A pszichiáter is belátja, hogy csinálhat belőle normális embert, de abban nem lesz köszönet.”

– mondja Czeizel Gábor, a Spirit Színház Equus című előadásának rendezője.

A színdarab arra keresi a választ, hogy milyen miértek és hogyanok mentén zajlik az élete Alannak, – egy kamasznak, – és vajon ismerjük-e egymás legbelső motivációit, lelkivilágát, akár családon belül is. A „nyomozás” kiterjed a fiú teljes környezetére, egy pszichiáter (Perjés János) próbál a miértek és hogyanok nyomára, magyarázataira bukkanni. Aközben válik egyre világosabbá a kép, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy mennyire bonyolult és sokrétű forrásból, okból, összefüggésből alakult ki Alan (Varga Ádám) személyisége, ami az ő esetében oda vezetett, hogy egy istállóban megvakított hat lovat.

A darabban az állatkínzás nem jelenik meg, azonban Czeizel Gábor és a színészek ragaszkodtak azokhoz a jellemzőkhöz, ami az Equust valódivá teszik, értelemmel ruházzák fel. Így maradt meg a darabban a meztelenség vagy a szikár hangulatú díszlet.

A Spirit Színház terében egy beépített faajtó jelzi a lovak birodalmát, vele szemben dobogón ül Martin Dysart (Perjés János) a pszichiáter. A kettő között láthatjuk a valóságot; pillanatnyi páros jelenetek sokasága kapcsolódik össze, miközben a két oldalt ülő nézők a színészek arcán a legapróbb rándulásoknak is jelentőséget tudhatnak.

A darabot legközelebb február 16-án és február 26-án láthatják Budán, a Margit híd budai hídfőjétől 3 percre, a Spirit Színházban.

Jegyvásárlás:

február 16

február 26 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top