+ High-tech

Szakszervezetbe tömörülhetnek a robotok?

Az állatok után a gépek felszabadítása következik?

Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy egy gyereknek jogai legyenek. A női jogok sem egyidősek a kultúránkkal, hosszú út vezetett el addig, amíg – például – a nők választójoga általánossá vált. Aztán az állatok jogairól is rendelkezni kezdtünk. Mikor jutunk el a gépekig? – teszi fel a kérdést a nyest.hu.

Sokáig az állatokat Descartes hatására automatáknak tartottuk, legalábbis a nyugati kultúrában. A hetvenes években indult meg igazán az állatok felszabadítása, olyan műveknek hála mint Peter Singer ausztrál morálfilozófus Animal Liberation című könyve, ami az állati jogokat érzőképességükből (sentience) vezeti le. Ahhoz, hogy etikai mérlegeléseink során egy élőlényt figyelembe vegyünk, Singer szerint az számít, hogy érzőképes-e, azaz képes-e szenvedni. Ha igen, akkor megfontolásaink során figyelembe kell vennünk – ami még nem jelenti azt, hogy az emberrel azonos szinten kell kezeljük.

Kiindulópontként fogadjuk el Singer álláspontját, azaz, hogy egy gépet akkor ruházhatunk fel jogokkal, ha érzőképes. Így a továbbiakban azt fogjuk vizsgálni, hogy milyen feltételek mentén mondhatjuk egy gépről hogy képes szenvedni, vagy éppen boldogságot átélni.

Nem csak azért van szükség az érzelmek megismerésére, hogy a gépek a hülye embereket jobban tudják szolgálni. Az emberi intelligencia szerves részét képezik az érzelmek, nélkülük sosem tudnánk gyorsan dönteni (gondoljon bele a kedves olvasó: ha nem lenne kedvenc írója, műfaja stb. akkor minden alkalommal, amikor könyvet szeretne venni, az összes kiadó összes új kiadványát meg kellene fontolnia – ami csak a magyar kiadók esetében kizárólag 2015-ben 11300 címet jelent).

A nyest.hu cikke az eljátszik a gondolattal, hová vezet majd, ha a gépek, (robotok) az emberi érzőképességhez hasonló funkciójú rendszerre tesznek szert – akár hardveresen összerakva, akár csak szoftveresen implementálva.

  • Ha ön is szidta vagy bántalmazta már lefagyó vagy „ meghülyült” számítógépét, jól teszi, ha elolvassa a nyest.hu cikkét!

KORÁBBAN ÍRTUK PELEVIN REGÉNYÉRŐL, AMI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁRÓL ÉS A GUMINŐ ÉRZELEMVILÁGÁRÓL IS KÉPES ÚJAT MONDANI >

Guminő a hírcsárdában: Haragkereszt-intarziák tölgyfa lambérián

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top