+ Film

Meryl Streep és Enyedi Ildikó az Oscar-jelöltek fogadásán

Megtiszteltetés, hogy egy olyan évben készíthetjük a műsort, amelynek jelöltjei végre tényleg elkezdtek reflektálni arra a világra, amelyben élünk – mondta az Oscar-gála producere.

A Testről és lélekről című Oscar-jelölt film rendezője, Enyedi Ildikó is részt vett a Los Angeles-i fogadáson, amelyen az amerikai filmakadémia hagyományosan minden évben üdvözli az Oscar-jelölteket.

Idén a mintegy 200 jelölt közül több mint 170-en jelentek meg. Az 1982 óta évente megtartott esemény, amelyet ebéd is kísér, alkalmat nyújt a jelölteknek a kötetlen ismerkedésre, s végül gondosan megtervezett közös kép is készül, amelyen az aranyozott Oscar-szoborral a középpontban egy csokorban látható az összes megjelent.

A vendégek között feltűnt Meryl Streep és Steven Spielberg, akik A Pentagon titkai című filmért esélyesek az Oscarra, A legsötétebb óra főszerepét alakító Gary Oldman, A víz érintéséből Sally Hawkins és a filmet rendező Guillermo del Toro, valamint a filmakadémia díjára először jelölt Daniel Kaluuya (Tűnj el!) és Timothée Chalamet (Szólíts a neveden!).

Az amerikai filmakadémia elnöke, John Bailey beszédében hangsúlyozta: a 90 éves filmakadémia úgy gondolja újra a szerepét és tevékenységét, hogy minél befogadóbb és sokszínűbb legyen korunkban, amelyben nagyobb figyelem és felelősség nyilvánul meg a nemi, faji, etnikai és vallási egyensúlyra törekedve.

A 75 éves Bailey a filmvilágot megrázó szexuális és más visszaélésekre utalva arról is beszélt: örömére szolgál, hogy Hollywood legsúlyosabb visszaéléseinek megkövesedett alapjai közül sok immár a feledésbe merül.

A nyitást a sokszínűség felé jelzi, hogy az Oscarra jelölt filmek sorában több, nőket a középpontba állító alkotás mellett romantikus fantasy, háborús film és a faji kérdés mai helyzetére reflektáló munka is szerepel.

A jelöltek között van Greta Gerwig, a Lady Bird alkotója, az afroamerikai Jordan Peele, a Tűnj el! rendezője és a kategória első női díjesélyeseként a Mudbound operatőre, Rachel Morrison is.

Korábban Enyedi Ildikó szintén kiemelte, hogy a filmakadémia nagyobb nyitottságát érzi abban, hogy filmje bekerült a legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjei közé.

Az Oscar-gála két producere, Jennifer Todd és Michael De Luca hasonló gondolatokkal üdvözölte a jelölteket.

„Megtiszteltetés, hogy egy olyan évben készíthetjük a műsort, amelynek jelöltjei végre tényleg elkezdtek reflektálni arra a világra, amelyben élünk, bemutatva, milyen ez a világ, mit mond, és elmesélve történeteit”

– fogalmazott Todd.

A jelölteket, mint lehetséges Oscar-díjasokat szokás szerint hasznos tanácsokkal is ellátták a köszönőbeszédeikkel kapcsolatban. Ezúttal Patton Oswald humorista-színész adott tippeket arról, hogyan tehetnék emlékezetessé az alkalmat, anélkül, hogy elszúrnák a rendelkezésre álló nagyon rövid időt. „Legyen szívből jövő és tartalmas” a közönségnek szánt mondanivalójuk – bíztatta a hallgatóságot.

Az Oscar-akadémia csaknem 8000 fős tagsága szavazataival dönti el, hogy kik lesznek a díjazottak. A 90. Oscar-díjátadó gálát március 4-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.

Meryl Streep és Enyedi Ildikó az Oscar-jelöltek fogadásán
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top