+ Színház

Ki a felelős az erkölcs pusztulásáért?

Vajon jobban járt volna Mengele, ha Eichmann helyett ő állt volna bíróság elé Jeruzsálemben?

Valamiért azokat, akik nagy hatalommal rendelkeznek, sosem vonják felelősségre tetteikért. Pedig a hatalom – azon túl, hogy korlátok nélkül hatással lehetünk mások életére – óriási felelősséggel jár. Mégis, ritkán látunk vezetőket láncra verve. A hatalom felment minket a felelősség alól?

2018-at írunk, mégis szabadlábon garázdálkodhatnak olyan emberek, akik faji, erkölcsi, hitbéli vagy más megkülönböztetés miatt felcímkéznek és elutasítanak embereket. A történelem sodrában tehát emberiségünk nem sokat fejlődött, tekintsünk csak vissza a II. világháború borzalmaira.

A Spirit Színházban Josef Mengele életét bemutató monodráma azért egyedülálló, mert nincs még egy olyan – a zsidók lemészárlásával foglalkozó – előadás, ahol nem a történelmi tettekre fektetik a hangsúlyt, hanem arra, hogy hogyan változtatja meg a hatalom és az önmagába vetett kritikátlan hit egy olyan gyenge jellemet, mint Mengele. Perjés János az előadásban lenyűgöző közelségből mutatja be, hogyan változtatja meg a narcizmus az ember gondolkodásmódját.

Mengele utolsó évtizedeit bujdosással töltötte. A mai napig sokan adnak hangot felháborodásuknak, hiszen úgy vélik, az emberiség ellenes tetteiért minimum egy akasztás kijárt volna. De ne felejtsük el, hogy Mengele is ember volt – legalábbis egykor. Az előadásban Perjés János alakítása láthatóvá teszi, hogy neki is fontos volt a család, a hazaszeretet, a párt meg a tudomány. Családjától és tudományos fokozataitól megfosztva rettegésben élte le életét. A darab a mai korban is fontos kérdést boncolgat: megbűnhődött-e a halál angyala tetteiért? Vajon jobban járt volna, ha Eichmann helyett ő állt volna bíroság elé Jeruzsálemben?

A Mengele bőröndje című előadás Perjés János szereplésével nem a zsidókról és nem is a II. világháborúban elkövetett borzalmas tettekről szól. Ez a darab egy tehetségtelen orvos, egy borzasztó apa és egy végtelenül gyenge jellem életét mutatja be, aki – sajnálatos módon – lehetőséget kapott a történelemtől arra, hogy tetteivel emberek százainak életét vehesse el.

A hatalom tehát azon túl, hogy lehetőséget ad arra, hogy jót tegyünk, óriási felelősséggel jár. Minél nagyobb a hatalom, annál inkább felelősséggel tartozik az az ember, aki azt gyakorolja. Nem csak önmagáért és tetteiért, de azokért is, akik felett áll.

Nem kellenek történelmi idők ahhoz, hogy Mengele jelleme újra és újra életre keljen. Látjuk a TV-ben, halljuk a rádióban és szavazunk rá a választásokkor. Tartsuk észben: a hatalom megmérgezi a gyenge jellemet!

A Spirit Színház előadásában testközelből nézhetjük végig, hogyan alakul át a Perjés János által megformált Mengele, a szerető családapa, a hivatását szívből űző orvos valami torz, zaklatott és életidegen jelenséggé. Az előadás nem szórakoztató, közel sem kellemes kikapcsolódás, viszont életbevágóan fontos következtetést enged: a döntés a mi kezünkben, s ha egy újabb Mengelét látunk felfelé törni, kötelességünk megvédeni magunkat és másokat attól, hogy a történelem borzalmas eseményei újra és újra megismétlődjenek.

Az előadást legközelebb február 9-én, 19:00-tól láthatjátok a Spirit Színházban.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Mahir Kara szerint:

    Tartsuk észben: a hatalom megmérgezi a gyenge jellemet!
    Miért csak utólag?
    Mért csak utólag, tudunk rájönni
    Miniszterelnök, lehet egy senki,
    Fajankó, embernek is utolsó,
    Ezerszer különb, meg bujdosó!
    Gömbös, Szálasi, Rákosi, Kádár,
    Sok aljas, hazaáruló, szamár!
    Ideológia csecsen nevelkedett,
    Uralt népnek, aljas ellensége lett!
    Lógó nyelvvel csóválja farkát,
    Úgy lesi, ura parancsoló szavát!
    Jó gazdám, ma kibe marjak,
    Le kit ültessek, tartóztassak
    Bizonyítván hűségem,
    Kipusztítom a népem!
    Földjét is néked adom!
    Részegít a hatalom!
    Bámulhattuk furcsán,
    Hogyan virít a zsivány
    Kisszerű, szűk eszével!
    Mi mindent, nem ér el!
    Mert megszavazta
    Sok potyaleső buta!
    Őt a magas polcra.
    Jövődet is eladja,
    Adósságba veri,
    Kellemes uralma.
    Attól lesz neki!
    Zárom Széchényi szavával
    „Az önkény karöltve jár, az ostobasággal!”
    2010

    Miután az Orbán-kormány 1998-ban hatalomra került, megtörtént a korrupció centralizációja. Orbán olyan rendszereket épített ki, amelyek lehetővé tették, hogy az állami pénzek magánszemélyek zsebében tűnjenek el. Ennek az apja is haszonélvezője volt.”

    Kérdésemre, hogy Orbán Viktor rendszere az olasz maffia mintájára működik-e, így válaszolt: „Nem túlzás. Ő a capo, a magyar Don Corleone.”
    Mindezek alapján kifejezetten beteges látvány, hogy osztrák és német döntéshozók, mint Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke vagy Edmund Stoiber, Bajorország volt miniszterelnöke körüludvarolják Orbán Viktort. Aki nyilvánosan a magyar kormányt állítja ragyogó példaként a közös értékeken nyugvó Európa elé, az Európa legutolsó eszményképét, a liberális és szociális demokrácia eszményét rombolja szét.
    Jürgen Roth

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top