+ Média

40 milliót kaszált jogvédett művek webes közzétételével egy magyar férfi

A férfi, hogy őt ne lehessen összefüggésbe hozni a jogellenes cselekménnyel, több embert rávett arra, hogy a saját nevükben bankszámlát nyissanak

Szerzői jogsértéssel vádol a Fővárosi Főügyészség egy férfit, aki negyvenmillió forintot keresett azzal, hogy jogvédett műveket tett jogellenesen hozzáférhetővé az interneten – közölte a fővárosi főügyész kedden.

A 39 éves férfi 2009 és 2015 között mintegy háromezer filmalkotást, több mint ezer zeneművet, valamit csaknem 450 védett szoftvert tett elérhetővé a honlapján, ezek letöltéséért a felhasználók havidíjat fizettek.

A vádlott azért, hogy őt ne lehessen összefüggésbe hozni a jogellenes cselekménnyel, több embert rávett arra, hogy a saját nevükben bankszámlát nyissanak, majd a számlanyitást követően a banki iratokat és a számlához hozzáférést biztosító bankkártyát adják át neki. A számlanyitásért a vádlott 5-10 ezer forint közötti összeget fizetett.

A felhasználóknak a weboldalon megadott bankszámlaszámokra kellett befizetniük a havidíjat, amely megfizetése után a honlapra feltöltött adattartalom egy hónapon keresztül letölthetővé vált.

A Fővárosi Főügyészség a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői jogsértéssel vádolja.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top