+ Irodalom

Ahol a felügyelők választják ki a nemzőképes férfit, és azt is, kivel egyesüljön

Campanella Napállam című művében megvalósul a teljes egyenlőség. Ladányi Péter írása.

tommaso campanella

„Minden az államé. Az elosztást a felsőbb hatóságok végzik. Senki nem birtokolhat a másik rovására semmit.”

(Campanella)

Szeretek az antikváriumokban böngészni, s néha vásárolok is. Főleg az alacsony árfekvésű könyveket kedvelem. Legutóbb Campanella Napállam c. kis kötete került a kezembe, Lányi Margit fordításában (1942). Ő írta a tartalmas előszót is.

Kevesen ismerik az 1568-ban, a calabriai Stilóban született Campanellát, aki szinte gyermekként lépett be a dominikánus rendbe. Az itt szerzett élmények nyilvánvalóan hatottak a Napállamra is. Itt kezdte el tanulmányozni többek között Arisztotelész filozófiáját, majd Telesiót tartotta nagyra, mert

„ő az igazságot a való dolgokból és ezek kutatásából meríti, nem pedig babonákból és az emberek mendemondáiból.”

Érdekes ellentmondás, hogy közben az asztrológiában is mélységesen hitt.

1599-ben Stilóban belekeveredett a spanyol uralom ellen irányuló összeesküvésbe. Célja olyasféle köztársaság létrehozása volt, melyet később a Napállamban leírt:

„Látván, hogy hazámban az egyes vidékek részekre szakadtak és egyenetlenségek támadtak a király és az alattvalók között, úgy érezem, hogy mint tudósnak, kötelességem beszélni. Kötelességem rámutatni arra, hogy már megjelentek a világ halálának első tünetei. Jóslataim nemcsak a Nápolyi Királyságra vonatkoztak, hanem a világ többi államaira is. Az égi jelekből következtetni tudok minden földi dolog céljára és hirdetem a Szent Köztársaság elérkeztét, melyet a próféták, a filozófusok és a nemes lelket vártak. Nem vagyok semmivel sem inkább lázadó, mint Ezsajás, Ámos, Jeremiás, Mikeás vagy Sokrates. Ennek a Köztársaságnak hirdetését Isten a dominikánusokra bízta.”

Nem csoda, hogy eretnekséggel is vádolták és letartóztatták. Rettenetes kínzások után sem vallotta magát bűnösnek. S amikor némiképp felgyógyult, elérte, hogy írhasson. Így született meg fogságában a Napállam c. (1602) műve is. Hihetetlen bátorságra vall Galilei védelmében született írása (1616), melyben egyedüliként merte védeni a nagy tudóst, aki a heliocentrikus világkép mellett tette le a voksát. 27 év után engedték szabadon, de végső kegyelmet csak 1629-ben kapott.

Campanella nagy kritikusa volt mind a spanyol uralomnak, mind az egyháznak. Ennek a következménye volt sok éves szenvedése, mely azonban nem törte meg. Mérhetetlen szellemi aktivitása nyomán számos írása született. A legismertebb a Napállam (más fordításban a Napváros), mely így vagy úgy sokakat megihletett. Az ember tragédiájának falanszterjelenete mintha a Napállam viszonyainak életre keltése lenne.

Campanella műve párbeszédes formájú, de valójában csak a Génuai beszél. Messze földről érkezett, s elmondja a Napállamban szerzett élményeit. Abban az időben már nem volt meglepő, ha valaki körülhajózza a földet. Főhősünk Trapobanában, az Egyenlítő alatt száll partra. (Trapobana a mai Sri Lankának régi neve.) Innen fegyveresek kísérik a Napállamba. Érdekességként megjegyzendő, hogy a Napállam lakói Indiából menekültek ide zsarnokok, rablók és útonállók elől.

A város hegyen épült. Fekvése, elrendezése nagy tudatosságra vallott. A csúcson levő palota hatalmas kupolája pontosan az oltár fölött emelkedett a magasba. Minden részlete harmonizál a bolygókkal, ill. a kozmosszal. Legfőbb papjuk és vezetőjük neve Sol, azaz Nap. Az ott lakók Metafizikusnak nevezik. Vallási és világi téren is egyaránt az ő kezében van a vezetés. Minden ügyben az ő ítélete dönt. A Metafizikus alvezérei: Pon, Sin és Mor. Magyar megfelelőjük: Hatalom, Bölcsesség és Szeretet. Az elsőhöz tartoznak a háborús ügyek, a másodikhoz a tudomány és a művészet irányítása. A Szeretet pedig a fajfenntartást ellenőrzi.

A Napállamban megvalósul a teljes egyenlőség. Nincs magántulajdon, még saját otthon, gyermek, feleség sem. Polgárai nem hagynak dús örökséget gyermekeiknek, így nem válnak megrablóivá a közös vagyonnak. Itt nincs önzés, csupán a közösség iránti szeretet, barátság. A bűnt alig ismerik. Választott vezetőiknek nagy tudással kell rendelkezniük.

A házak, hálótermek, benne az ágyak és a használati tárgyak köztulajdonban vannak. Az elöljárók havonta kijelölik mindenkinek az alvóhelyét, és a szobák ajtaján ennek megfelelő névsort helyeznek el.

Mondhatni, hogy Campanella utópiájában a kommunizmus körvonalazódik. Ezt a fajta társadalmi alakulatot  – nevezzük antiutópiának – Madách és Orwell is elítéli. De a Génuai szerint a Napállam népe legalább boldog volt. Az egyéniség kérdése itt föl sem merült, ellentétben Madáchcsal és Orwell-lel. Gondoljunk csak a szerelem ábrázolására mindkettőjüknél. Az ő hőseiknek boldogtalannak kell lenniük, mert megfosztatnak a szabadságuktól. Campanellát olvasva az ember azt gondolná, hogy legalább az rá van bízva az egyénre. De nem! Az arra hivatott felügyelők állapítják meg, hogy melyik férfi alkalmas a nemzésre, és kivel fog megtörténni az „egyesülés”. Ennél a résznél Campanella felidézi Platónt (Állam), aki azt javasolta, hogy a párválasztásnál döntsön a sorshúzás: ne panaszkodjon senki, hogy csúnya nőt kapott. A Napállamban ez nem probléma, mert ott csúnya nő nincs.

A megszületett gyermekek nevét is a Metafizikus választja ki, de legalább az anyjuk maguk szoptathatják kicsinyeiket. A tanulás során eldől a sorsuk:

 „A kevésbé tehetséges gyermekeket falura küldik.”

*

A Génuai még sok ámulatra méltó dolgot mond el, de aztán egyre türelmetlenebbé válik. Sietnie kell, új útra készül. Utolsó szavaival az eddigieknek némileg ellentmondva a szabad akaratról beszél. Igaz, csak egy példát tud felhozni, s ebben az egyben Campanellára ismerünk:

„Csak azt mondom még, hogy szent előttük a szabad akarat, és azt mondják, hogyha egy bölcs filozófust ellenségei negyven órán keresztül kegyetlenül megkínoznak, anélkül, hogy egy szót is ki tudnának venni belőle, azért mert ő elhatározta a lelke mélyén, hogy hallgatni fog, akkor a csillagok mozgása sem késztetheti arra, hogy olyat tegyen, ami ellenkezik akaratával.”

Ladányi Péter

2 hozzászólás

2 Comments

  1. András szerint:

    „Hihetetlen bátorságra vall Galilei védelmében született írása (1616), melyben egyedüliként merte védeni a nagy tudóst, aki a heliocentrikus világkép mellett tette le a voksát. 27 év után engedték szabadon, de végső kegyelmet csak 1629-ben kapott.”
    1599-ben nem az inkvizíció, hanem a spanyol állam börtönébe került és itt kínozták meg.
    VIII. Orbán pápa kéri ki a spanyol királytól hogy mint eretneket megbüntesse, de ugyanő aki nem csak szabadon engedi, hanem évjáradékot fizet neki.
    Campanella Galilei melletti kiállása nem egyedüli és példa nélkül való. VIII. Orbán pápa is támogatta – egészen addig, amíg Galilei elkövette azt a szarvashibát hogy Diagolojában kigúnyolta pártfogóját. Galileit többen támogatták a pápai udvarban még perének ideje alatt is. Börtönben soha nem volt, luxuslakosztályban várta ítéletét.

  2. Péter szerint:

    Köszönöm a javítást és a kiegészítéseket.
    Való igaz, hogy Campanellát nem az inkvizíció, hanem a spanyol hatóságok tartóztatták le.
    Madarász Imre véleménye szerint csak Campanella állt ki „nyilvánosan” Galilei mellett.
    Péter

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top