+ Életmód

Önnek 1 tudat alatti üzenete érkezett

Előfordulhat, hogy becsapjuk önmagunkat, mert azt hisszük, hogy bizonyos dolgok boldoggá fognak tenni bennünket. Az önbecsapás része önmagunk felfedezésének – állítja Danielle LaPorte, a Vágytérkép szerzője.

Danielle LaPorte: Vágytérkép [The Desire Map] – Partvonal Kiadó, 2018 – fordította Balázs Laura – 312 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5783-01-2

A történelemben – a nagy kataklizmáktól rövid időszakától eltekintve – talán soha nem volt még olyan időszak, amikor a mindenre kiterjedő változások ilyen gyors ütemben követték volna egymást. Az ember csak kapkodja a fejét, próbál helyt állni a világban, és próbálja megtalálni azokat a külső viszonyulási pontokat, melyek segítségével biztonságossá teheti életét. Sőt, nem is csak biztonságossá, hanem boldoggá!

A hagyományos értékrendek válságba kerülnek, és sajnos – de inkább szerencsére! – nincs olyan tekintéllyel bíró központi eszmerendszer, mely az egyedi ember lelki/érzelmi biztonságát vagy boldogságát megpróbálhatná szavatolni. (Az, amikor valakik ilyesmivel próbálkoznak, jobb esetben anakronisztikus esetlenkedésbe, rosszabb esetben diktatórikus zsákutcába vezet.) Az ember magára maradt, tudatos munkával magának kell megtalálnia a célt és a hozzá vezető utat is. Ebből persze az is következik, hogy a járhatatlan utak ugyanúgy „kínálati listára” kerülnek, mint a (talán) járhatók. Kínos, hosszantartó és fáradtságos lehet megtalálni a saját célunkat a saját utunkat, az elköteleződésünket és a boldogságunkat…

„…a Lélek mindig arra vágyik, ami leginkább felfedi az igazi természetét.”

Éppen ezért – a nyilvánvaló tévutakat kihagyva (persze, lehet, hogy ez is ízlés kérdése) – mindent lehetőséget meg kell vizsgálni… még azokat is, amelyekről lerí, hogy távol állnak tőlünk. Érvényes mondatokkal/gondolatokkal gazdagodhatunk, és saját álláspontunkat – saját utunkat? – is könnyebben kijelölhetjük, ha a létező megoldásokhoz való viszonyunkat definiáljuk.

Így és itt jön képbe a Vágytérkép című könyv is, hiszen a kanadai írónő és – bármit jelentsen is ez manapság – lelki vezető impozáns rajongótáborral rendelkezik. Facebook-oldalát kétszázezernél több ember kedveli, weboldala már hat évvel ezelőtt is előkelő helyen szerepelt a Forbes magazin nőknek szóló weblapokat rangsoroló listáján. Persze, mindettől a könyvben megjelenő tanítás nem lesz automatikusan „nekünk szóló”, de felkeltheti az érdeklődésünket. S ha többet nem is, azt kideríthetjük, mi az, ami ennyi embert lázba hoz. S ha megtanuljuk őket megérteni, már azzal is közelebb jutunk önmagunkhoz.

A könyvet – és nyilván a szerzőt is – erős spirituális vonzalom jellemzi, a másoktól származó gondolatok jelentős része buddhista kötődésű személyektől származik, de a szövegben helyet talál Keresztes Szent János (1542-1591) – nem összekeverendő a Keresztelővel! – egyik költeményének részlete és Khalil Gibran(1883-1931) gondolata is. Sőt, akad Dead can Dance dalszöveg!

A könyv bevallott célja felismertetni azt, hogy vágyaink alakítanak minket, s ezeket a vágyakat nem elnyomnunk vagy primér módon kiélnünk kell. Danielle LaPorte szerint ha a vágyainkat megismerjük és feltérképezzük – tehát ha a önmagunkat megismerjük – akkor képesek leszünk arra, hogy valódi szükségleteinket is felismerjük, és ezzel átformáljuk céljaink listáját is. Az alapos önvizsgálat lehetőséget teremt arra, hogy „lélekből fakadó célok” felé törekedjünk, s így kiteljesedjünk.

A szerző –szemben a világban szaladgáló egyéb „lelki vezetők” tömegével – szimpatikus módon nem ugrik félre a negatívumokra vonatkozó kérdések elől sem. Rendszerében helyet – sőt: értéket – kapnak a negatív érzelmek is, sőt arra is felhívja a figyelmet, hogy „a pozitív megerősítések nem mindig visznek jó irányba”.– Persze, ez is egy olyan kijelentés, ami triviálisnak tűnik, mégis, ha hétköznapjainkon végigtekintünk, azzal szembesülünk, hogy a többség mára azt hiszi, hogy a pozitív megerősítés önmagában is érték.

A Vágytérkép ráadásul nem csak olvasnivaló: a kötet második fele egy munkafüzet, melyben az olvasó maga dolgozhatja fel azt, amit a leíró részekben felfedezett, „helyére tett”. Az, akinek Danielle LaPorte könyve ürügyet jelent az önvizsgálatra, eleve nyertes – függetlenül attól, hogy a kötetben megjelenő értékrendhez milyen a viszonya.

„Tudat alatti üzenet: Az elsődleges szándék az, hogy jól érezd magad.”

Önnek 1 tudat alatti üzenete érkezett
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top