+ művészet & politika

468-an már biztosan kapnak művészjáradékot márciustól

A művészjáradék jelenlegi összege havi 121.125 forint.

Eddig több mint 750 kérelem érkezett be művészjáradék kifizetésére a Magyar Művészeti Akadémiára, a már kipostázott, jóváhagyott határozatok száma 468 – közölte az MMA titkársága.

A művészjáradék január eleje óta igényelhető, a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére az új, havi rendszeres  juttatás bevezetéséről a kiemelkedő művészeti teljesítmények és művészi életút iránti tisztelet kifejezésére döntött az Országgyűlés 2017 végén.

A juttatás a járadékkérelem alapján állapítható meg azon 65. életévüket betöltött személyek részére, akik törvényben meghatározott művészeti szakmai elismeréssel rendelkeznek és ezt igazolni tudják, valamint nem kapnak más – törvényben meghatározott – hasonló jellegű juttatást.

A művészjáradék megállapítása közigazgatási hatósági eljárásban történik. Eddig mindössze három esetben utasítottak el kérelmet, a beérkezett igények mintegy 15 százaléka szorul(t) hiánypótlásra. A művészjáradék legkorábban március 1-től folyósítható, jelenlegi összege havi 121.125 forint.

A művészjáradék igényléséhez a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága formanyomtatványt rendszeresített, amely minden egyéb tudnivaló mellett megtalálható a köztestület honlapján. Bármely, a művészjáradék igénylésével kapcsolatos kérdés esetén az MMA titkárságának munkatársai a http://www.mma.hu honlapon megadott elérhetőségeken állnak rendelkezésre.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pesszimista. szerint:

    Teljesen így gondolom én is,tehát egyet értek!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top