+ Oktatás

Elbocsátásuk miatt 1 évig tartott éhségsztrájkot 2 tanár

‘Minden nappal úgy éreztük, hogy egyre szabadabbak vagyunk.’

Befejezte pénteken az éhségsztrájkot 324 nap után az a két török pedagógus, akit a több mint másfél éve tartó rendkívüli állapot keretében bocsátottak el munkahelyéről – számolt be róla az NTV török hírtelevízió.

Nuriye Gülmen és Semih Özakca pénteki ankarai sajtótájékoztatóján maga jelentette be a lépést. Gülmen és Özakca azt követően döntöttek így, hogy a rendkívüli állapot miatti panaszokat felülvizsgáló kormányzati bizottság csütörtökön elutasította újbóli munkavállalási kérelmüket.

Sajtótájékoztatójukon leszögezték: bíróság elé viszik az ügyet.

Gülmen elmondta:

„minden nappal úgy éreztük, hogy egyre szabadabbak vagyunk. Ellenállásunk megmentette becsületünket, széthasította a rendkívüli állapot sötétségét. Bár éhségsztrájkunknak vége, de ellenállásunk folytatódik, miután visszanyertük egészségünket. Ez a harc addig nem ér véget, amíg mi nem mondjuk, hogy vége”.

Özakca „történelminek” nevezte az ellenállásukat.

Gülmen, aki egyetemi tanár, valamint a korábban általános iskolában dolgozó Özakca tavaly márciusban kezdett nyilvános éhségsztrájkba. Májusban a hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték őket, de nem az éhségsztrájk, hanem állítólagos fegyveres terrorszervezeti tagságuk gyanújával.

Süleyman Soylu török belügyminiszter májusban közölte: Gülmen és Özakca állami alkalmazottakként a terrorszervezetnek nyilvánított, baloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) tagja, ami miatt már korábban is többször ültek börtönben.

A Sözcü kemalista ellenzéki napilap beszámolója szerint Özakcát októberben először szabadlábra helyezték, majd decemberben felmentették a vád alól. Gülment ugyanakkor 6 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélték, de bírósági felügyelet mellett egyúttal szabadlábra is helyezték – írta a Sözcü.

A két tanár hónapok óta már csak folyadékot és táplálékkiegészítőket fogyasztott, nagyon legyengültek, súlyuk csaknem az eredeti felére csökkent.

Ankara a 2016-os puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé, de a megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett támogatóit, illetve más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezetek, köztük a DHKP-C tagjait és szimpatizánsait is.

A török kormány a 2016-os puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében egyebek mellett törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot és másfél év alatt legalább 111 ezer állami alkalmazottat menesztett munkaköréből.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top