+ Történelem

Több mint 200 éves üzenet érkezett a debrecenieknek

Falcsik mari

Emlékeztető láda: melyet április 16-ik napján 1806-ik Esztendőben a Nagy Templom tornyának napkeleti szegletében Nemzetes Szőke Ferenc háza felől tettek be egy üvegbe

A több mint 200 éves, egykori debreceniektől származó üzenet egy hat oldalas, üveglapok között megőrzött dokumentum, amit a Csokonai Nemzeti Színházban rendezett kultúra napi ünnepségen mutattak be.

A jól olvashatóan megmaradt szöveg úgy kezdődik, hogy

„emlékeztető láda: melyet április 16-ik napján 1806-ik Esztendőben a Nagy Templom tornyának napkeleti szegletében Nemzetes Szőke Ferenc háza felől tettek be egy üvegbe”.

Az egykori krónikások azt írják:

„ide tevődik emlékezetnek okáért ez az írás, oly véggel, hogy ha valamikor, sok századok múlva ez a templom vagy erőszak által elpusztíttatnék (amitől a Gondviselő Úristen ezt kegyelmében őrizze meg), vagy az idő és régiség által megemésztetnék: akkor ennek eredetét és az Eklézsiának mostani állapotát ebből tudhatja meg a Maradék”.

Az írás ezután részletesen leírja, hogyan pusztította el a tűzvész 1504-ben a városnak előbb a déli, majd az északi részét, milyen volt a korábbi leégett templom, hogyan lett hamuvá az új templom két tornya az 1802-es tűzben, ami miatt újra kellett önteni az „öregbik Rákóczi György erdélyi fejedelem” által 1638-ban adományozott 50 mázsás harangot, s hogyan fogott 1805-ben ismét templomépítésbe az eklézsia.

A dokumentum hírt ad arról is, hogy abban az időszakban „isten kegyelméből virágzó református eklézsia” volt Debrecenben mintegy „huszonhétezer lélekből”, a római katolikus eklézsia elérte a 900 lelket, a Református Kollégiumban lakó tanító diákok száma 500, az alsóbb rendű tanítóké 1550 volt.

Név szerint sorolja fel az írás a főbírót, a szenátorokat, a nótáriusokat, az esküdteket, a prédikátorokat, a professzorokat és a kántorokat, de részletes összehasonlítást tesz „Nemes Szabad Királyi Debrecen Városa” és Bethlen Gábor fejedelem címere között.

A páratlan debreceni dokumentum szerzői a főrésztől csillagokkal elválasztott utolsó mondatukban „hűségnek példájaként” említik a város ítélő bíráját.

A páratlan dokumentumot Csokonai Nemzeti Színházban rendezett kultúra napi ünnepségen mutatták be.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top