Szentendre második legjobb pasija

Nem titok, Jenő a neve. Egyébként szerb származású.

Úgy hét éve rajongok érte, mióta Szentendre macskakövein kóborlok. Kiváló válságmenedzser, nagyszerű polgármester, hat nyelven beszél, jómódú, széles látókörű, világjáró, karitatív, képeslapgyűjteménye európai hírű, és hab a tortán, hogy jóképű, jó kiállású férfi. Üzeneteit néhanap úgy firkantja alá, hogy Eugéne, ami, az eddig felsorolt, lelkendező jelzőkhöz ad még pluszba egy Jókai főhősös, szexi felhangot.
Saját vagyonából négy alapítványával rászorulókat támogatott, valamint felújítatott két templomot, s több tízezer koronát adott kulturális célokra.

Először csak a sétálóutca elején lévő emléktáblára figyeltem fel, nicsak, városkám első polgármestere milyen sármos volt. Aztán egyre több dolgot tudtam meg róla és kiderült: nem csupán pazar férfi, hanem kiemelkedően nagyszerű, különleges ember is volt. Eugén elrabolta a szííííívem.

Eugene Dumtsa üdvözletét küldte.

Tavaly Dumtsa Jenő év volt Szentendrén, mivel száz éve halt meg a jeles férfi, akit a mostani önkormányzat méltó módon ünnepelt meg. Szerte a városban feltűntek a Dumtsa táblák, apró, érdekes adalékokat mesélve e nagyszerű honfi életéről – imádom újra és újra elolvasni őket, vendégeimet is odahurcolom, addig nem nyugszom, míg mindet fel nem keressük. (S ez egyben nagyszerű városi séta is. Még mindig kint vannak!)

És 2017 őszén megnyílt az Ezüstkor, egy gazdag, az időutazás illúzióját adó, helytörténeti kiállítás, ami március végéig várja a látogatókat.

Ilyenkor – na jó, szerintem ilyenkor –, az éveleji napokban lehet igazán átélni a hely mesebeli hangulatát: kevesebb a turista, csendes, lassú az idő. (Kiállítás előtt forró csoki az Édeniben, utána forralt bor a Foltban. Szerintem.)

Joggal merül fel a kérdés: lehet egy helytörténeti kiállítás izgalmas? Lehet. Nyugalom, tudom, mit beszélek.

Kötve hiszem, hogy csak nekem rabulejtőek az „ilyen volt, ilyen lett” képek. És innen csak pár lépésnyire van az Ezüstkor kiállítás.

Az Ezüstkor kiállításon nem poros tárgyak és olvashatatlan okiratok kriksz-krakszai felett darvadozunk, hanem nyakig merülünk egy friss, gazdag tárlat anyagába, a kiegyezés utáni ország, város életébe.
Ahh, a K. und K. fényes napjai! Magyarországot szétfeszítette a kreativitás, megerősödött a polgárság, Budapest épült, fasorokat nem kivágtak, hanem ültettek, elindult a földalatti, megnyílt a világcsodája hungarikum, a korabeli start-up inkubátornak is nevezhető gyönyörű New York palota – amit a szentendrei Hauszmann Alajos tervezett -, nagyberuházások dübörögtek, nőtt az életszínvonal. Egy Karinthy Frici nevű – s az elkövetkező idők retteneteiről mit sem sejtő – kisfiú alig várta a huszadik századot.

Vidám nyári nap, a túlsó parton Szentendre.

Tetszetős emléktábla.

A régi Dunakorzó.

Szentendre bájos rendezetlenségű, többnyelvű és kultúrájú város volt már a XIX. században is. Öt nemzetiség alkotta: a gazdasági erejüket fokozatosan elvesztő szerbek, a feltörekvő magyarok und németek, a szlovákok, és a javarészt szőlőműveléssel foglalkozó, már a XV. századtól itt élő dalmátok.

Dumtsa Jenő görög alapokról induló, majd elszerbesedő, vagyonos kereskedőcsaládba született. Kisfiú még, mikor 1850-ben Szentendrére költöznek, a szerb nagymama tágas házába. Budapesti gimnáziumba, bécsi kereskedelmi iskolába jár, majd nőül veszi Blásics Petronellát. 33 éves fiatalember, mikor 1871-ben a város főbírójának, s nem sokkal később első polgármesterének választják.

Hivatali működésének első lépései közé tartozik a tiszta, átlátható adminisztráció és gazdálkodás bevezetése. Megszabadítja a várost az adósságoktól, 1873-ra már többlettel zárja az éves költségvetést. 15 éve regnál, mikor 1887-ben beüt a filoxéla járvány és elpusztítja a térség jólétét biztosító szőlőgazdálkodást.

Egyik napról a másikra teljes krach. Ám a polgármesterben van kraft, szerb virtus, beleáll a sztoriba.

A már megindult fejlesztéseket felpörgette, illetve új ötletei is voltak: a gazdaságot átállította a szőlőről a gyümölcstermesztésre, elindította a Hévet, megalapította a postát, beindította a turizmust, amivel a települést feltette a térképre, azaz bekapcsolta a kommunikációba. Innentől kezdve három nap alatt ért Európa bármely nagyvárosába a teszem azt a „Drága Kelemen! Üdvözlöm a kies Szentendréről. Ugye maga sem feledte nyári liezonunkat? Elvárom a jelmezbálba… Keresse a macskát az álarcosok közt! Csókolja Kató” szövegű képeslap, amelynek háromnapos gyorsasága akkoriban olyan revelatív volt, mint mikor a mi életünkbe bejött a chat. (Dumtsa Jenőnek húszezer darabos képeslapkollekciója volt – amiből számos megtekinthető a kiállításon – és sporttársnak nevezték egymást gyűjtőtársaival. Bűbájos.)

Mikor volt az Ezüstkor, s te mikor nézd meg? A város kissé döcögős, mégis békés, nagyobb megrázkódtatásoktól mentes fejlődésének az I. világháború vetett véget. A nagy világégésből sokan nem tértek haza, s további veszteségként 1922-ben a szerb lakosság nagy része visszaköltözött anyaországába. Ennek a nekilódulásokkal és válságokkal tarkított, lényegében Dumtsa korszaknak nevezhető 1870-től 1920-ig terjedő időszaknak állít emléket a Ferenczy Múzeumi Centrum Ezüstkor kiállítása. Március 31-ig tart nyitva, és azt ajánlom, hogy valamelyik szombat délutáni tárlatvezetéssel nézzétek meg. Ehhez előzetesen regisztrálni kell, de jelen esetben ez csupán annyi, hogy az edina.csillag@muzeumicentrum.hu címre kell egy mailt küldeni.

1896-ban hazánk a Millenium bódult lázában ég. Dumtsa — aki egész élete során sikerrel tevékenykedett a nemzetiségi ellentétek elsimításáért —, erős szerb öntudatával is személyes ügyének érezte a magyar honfoglalásról való megemlékezést, ezért Szentendre látványos programmal csatlakozott az országos ünnepségekhez. (S ezzel diplomatikus és elegáns választ adott az ebben az időben felerősödő, s a velünk együtt élő népekkel szemben megnyilvánuló, kirekesztő törekvésekre.) A polgármester minden rétegre odafigyelő, társadalmi és nemzeti ellentéteket feloldó politikája kedvezően hatott a helyi civil, kulturális és gazdasági életre, de szerintem még a piszkebokrok virágzására is.

De még veszettül jóképű is.

Ő alakította ki a város ma is jellemző arculatát, munkássága mai napig meghatározza annak karakterét. Urbanizálta, modernizálta, igazi városi rangra emelte. Fáradhatatlanul, mindenre elszántan tette a jót Dumtsa Jenő, robusztus jókedvvel – legalábbis így képzelem.

Pedig neki is volt nagy bánata: nem született gyereke. És hogy reagált erre az én hősöm?

Úgy, hogy magánvagyonából négy alapítványt hozott létre:

1. Évente egy szegény, eladósorban lévő árvalányt segített anyagilag.
2. Évente egy szentendrei, de más városban tanuló, rászoruló diákot segített anyagilag.
3. Évente más vallási felekezetű, helyi, rászoruló kisdiákot támogatott: római katolikust, ortodoxot, reformátust és izraelitát, minden évben mást.
4. Minden évben más, nehézsorsú özvegyasszonyt támogatott adománnyal.
+1. Az 50. házassági évfordulóját azzal ünnepelte, hogy 42 ezer koronát ajánlott fel közhasznú és kulturális célokra.

1903-ban, 35 év munka és nyolc ciklus után, maga kérte nyugdíjazását. Ezek után, nagy tiszteletnek örvendve, 14 évig élt még szeretett városában. (Ezt, az iránta érzett tiszteletet és szeretet érezni a kiállításon is, különösen, ha részt veszünk a szombat délutáni tárlatvezetésen, mikor történész mesél nekünk nagy kedvvel erről a korról, erről az emberről.)

Szentendre második legjobb pasija 79 évesen, az 1917-es év májusában halt meg. Teste a szépséges szentendrei szerb temetőben pihen, lelke a káprázatosan fényes, égi kertben tölti az időtlen időt.

Welbach Lola

A szentendrei szerb temető.