+ Gondolat

Anya halott fiával – Berlini napló 7.

Elegendő a szobrot nézni, s a szégyen helyett a megbocsátás jut mindig eszembe.

Megbocsátás

Berlin, ahol élek, az emlékezés és az emlékek városa. A méltósággal történő emlékezésé.

Talán az ébreszt az itt élő külföldiekben tiszteletet, hogy a német múlt szépségei és rémségei megférnek egymás mellett. Rengeteg emlékművet láttam eddig Európa sok városában és Kelet-Ázsiában, de nekem mégis a legszebb emlékmű az európai Berlinben az Unter den Lindenen a Neue Wäche, ami a Humboldt egyetem és a Német Történelmi Múzeum között van, szemben a nemrég megnyitott, eredeti szépségében tündöklő Berlini Operaház épületével. (Stadtoper).

Az épületet eredetileg a palotaőrség számára építtette az akkori német császár a tizenkilencedik század korai éveiben.

Azóta természetesen sokféle romboláson és újjáépítésen esett át, de ma turisták ezrei keresik fel.

Történészként soha nem foglalkoztam az emlékhelyekkel, mégis minél többször keresem fel ezt a helyet, annál mélyebb meggyőződésem, hogy a világ egyik legszebbje, mert hiteles.

Minden alkalommal, amikor ott vagyok, újra elolvasom a bejáratnál a hét nyelven kifüggesztett szöveget, mert olvasása közben arra gondolok, hogy milyen jó lenne ha ez, vagy egy ehhez hasonló szöveg lenne a középiskolai történelem tankönyvekben is – Japánban és Magyarországon. E két ország történelmét ismerem jól, s e tudásom alapján látom úgy, hogy e szöveg a berlini emlékhelyen őszinte és ezért hiteles.

Minden alkalommal csak néhány percig tudok egyedül lenni az aulában, gyönyörködni Käthie Kollwitz megrendítő alkotásában – Anya a halott fiával, melyet az építész az aula közepén helyezett el. A kupolán keresztül árad a fény a szoborra, s ez a gyászt és az emlékezést még drámaibbá teszi.

Elegendő a szobrot nézni, (mely mellé a látogatók gyakran tesznek friss virágot) s a szégyen helyett a megbocsátás jut mindig eszembe. Többet mond ez az aula mindennél

Mivel az emlékhelyen olvasható szöveg egészen kiváló, álljon itt ennek magyar fordítása. (Kérem a hozzáértőket, ne a stiláris pontatlanságaimra figyeljenek, hanem a szöveg körültekintő tartalmára.)

„A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG  KÖZPONTI EMLÉKHELYE A HÁBORÚ ÉS ZSARNOKSÁG ÁLDOZATAINAK

Tisztelettel adózunk mindazok emlékének, akik a háború miatt szenvedtek.

Emlékezünk azokra a polgárokra, akiket üldöztek és életüket vesztették.

Emlékezünk mindazokra, akiket harc közben a világháborúkban öltek meg.

Emlékezünk az ártatlanokra, akik a háború miatt saját hazájukban vesztették életüket, mert üldözték és foglyul ejtették őket.

Emlékezünk a zsidók millióira, akiket megöltek.

Emlékezünk a meggyilkolt szintikre és romákra.

Emlékezünk mindazokra, akiket származásuk, homoszexualitásuk, betegségük, vagy gyengeségük miatt öltek meg.

Emlékezünk azokra, akiknek elvették jogát az élettől és megölték őket.

Emlékezünk mindazokra, akiknek politikai vagy vallási meggyőződésük miatt kellett meghalniuk.

Emlékezünk azokra, akik a zsarnokság áldozataként haltak meg, jóllehet, ártatlanok voltak.

Emlékezünk azokra a nőkre és férfiakra, akik ellenálltak a zsarnokságnak, s emiatt vesztették életüket.

Kegyelettel emlékezünk mindazokra, akik inkább meghaltak, minthogy megtagadják meggyőződésüket.

Tisztelettel adózunk azon nők és férfiak emlékének, akiket azért üldöztek és öltek meg, mert 1945 után szembeszálltak a totalitariánus diktatúrával.”

Ferber Katalin

Anya halott fiával – Berlini napló 7.
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top