+ művészet & politika

Melegbárt nyitott két zenész Putyin telkén, de nem csukták le őket

A homofób orosz törvények ellen tiltakoztak a Far&Son zenekar tagjai.

Felmentette csütörtökön a délnyugat-finnországi Aland-szigetek bírósága a Far&Son nevű svéd rapduót, amelynek tagjai egy melegbárt jelképező viskót állítottak fel 2015-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök ottani telkén, tiltakozásul a szerintük homofób orosz törvények ellen.

A bíróság elutasította az orosz fél részéről Frej Larssonnal és Simon Gardenforsszal szembeni vádakat, amelyek szerint “jogellenesen építkeztek” az orosz elnök nyaralójának területén – számolt be az esetről a Nya Aland helyi napilap.

Frej és Simon 2015-ben a Rendőrakadémia című amerikai vígjátékban feltűnő Kék Osztriga nevű melegbárt megidézni hivatott faházat állított fel az orosz államfő telkén. Ezután felvételeket készítettek alkotásukról, amelyeket a közösségi médiában megosztottak, beharangozva a bár “megnyitását”. Az esetet az alandi orosz konzul jelentette a finn rendőrségnek.

Oroszországban a homoszexualitás 1993-ig bűncselekmény volt, majd 1999-ig elmebetegségként kezelték. A 2013-ban elfogadott új – melegjogi aktivisták által melegellenesnek titulált – törvényekkel szigorúan büntethetővé vált a “nem hagyományos szexualitás” kiskorúak előtti propagálása. A törvényt 2013-as életbe lépése óta bírálják a nemzetközi jogvédő szervezetek, mondván, hogy az a homoszexuálisok elleni erőszak-cselekmények, a melegek körében pedig az öngyilkosságok elszaporodásához vezetett. A bírálók szerint különösen aggasztó a propaganda homályos definíciója, amely a melegek folyamatos üldözéséhez vezet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top