+ Képzőművészet

Amerikából jöttem, két betűt hoztam, mesterségem címere: l, m.

Amnézia. Elfelejtettem. Hogy milyen az, amikor egy kapcsolat elfoszlik. Elkopik a két ember között, csak a rongyos vége marad meg. Kifelé még a színe látszik, de ha mögé nézünk, látjuk a visszáját is.  Pont, mint amikor rájövünk, hogy a szüleink is emberek – Péreli Zsuzsa kiállításáról írt a Versusgrils.

2017. december 21. 07.30.  A kilók reggel: 63, és ezen marhára kiakadtam, mert még csak karácsony előtt vagyunk, mi lesz utána?! Szóval, akkor ma diétás nap lesz. Diétás kóla, diétás kaja. De ha már úgyis Szentendrére megyek, a csokizóba azért majd benézek, de csak egészségeset és természeteset tervezek fogyasztani.

Már most tudom, hogy nem így lesz, mindegy, legalább a nap elején ragaszkodom a terveimhez. Közben úgyis módosítom őket.

08.04. A váci Duna parton az Eszterházy kávézóban indítom a napot. A városban a szleng csárdának nevezi. Szuper helyen van, ez az előnye. Amúgy kicsi, de annyira, hogy csak állva lehet kávézni, télen. Nyáron van terasz. A hely reggel fél hatkor nyit. Megvannak a törzsvendégek, ugyanakkor, ugyanazok. Az én időpontom a reggel 8, kedden vagy csütörtökön, de mivel sietek dolgozni, ezért csak háromnegyed kilencig szoktam maradni. Vagy legalábbis ez van tervben ma is. Ja, ma nem, mert csavarogni megyek.

Várom az unokahúgom, azt mondta, kilencre jön. Átadom neki a karácsonyi ajándékom, de ő nem csak ennek örül. Ma még utolsó tanítási nap van, de a kisképzős tanárok örülnek, hogy kiállításra megy. Vagyis én viszem, mert textilszakos és  hiszem, hogy segít nekem abban, hogy ő, nálam szakmaibb szemmel mit lát meg a kárpitokból. Én csak annyit tudok, hogy tetszenek.

Minden alkotófolyamat, aminek művészi produktum a vége, lenyűgöz. A tudás, a türelem és az alázat, ami a megalkotásához szükséges, csodálattal tölt el. Hát még azok, akik ezeket létrehozzák.

Képtalálat a következőre: „Péreli Zsuzsa”

Péreli Zsuzsa

Az unokahúgom azt is tudja, hogy hogyan kell készíteni. Előre megrajzolni, kiszámolni, a fonalakat babákba tekerni, hónapok alatt keveset haladni, de úgy, hogy a fejben és kézben már megvan. Eksztatikus, mert annyira sokáig tart a készítése, hogy az alkotó a lelkét, a külső és belső világot is beleszövi. Szálról szálra alakul a kárpit és a saját élete története is. Minden benne van. A lelkiállapot, az alkotás története, folyamata és a sztori is. Aztán egyszer csak kész!

Mintha csak ennyi lenne!

Úgy terveztem, hogy nyitásra megyünk a Ferenczy Múzeumba, kicsit késtünk, 10.06-ra érünk oda. Ahogyan a kiállítótérbe érünk, a teremfelügyelő ránk tapad, mert nagyon érdeklődünk. Meg szeretném fogni, tapogatni a kárpitokat, de mindent a szemnek, semmit a kéznek! Amikor az 1989 Karácsony alkotáshoz érünk, keresem a telefonkészülékből kiszerelt lehallgató készüléket, mert még olyat nem láttam. Vagy fogtam. A néni éber. Csak nézni! – szól rám. Lenyűgöz az ikonszerűség, az aranyszálak, amelyeken a letűnt rezsimre emlékeztető tárgyak lógnak: töltényhüvely, kulcsok, román fémpénzek, csavarok. Messziről csillog és vonz, közelebbről szokatlanok a lógó tárgyak, teljesen közelről meg nyomasztó, hogy az arcok helyén a sötétség van.

Péreli Zsuzsa: 1989 Karácsony

 

11.00. Amnézia. Elfelejtettem. Hogy milyen az, amikor egy kapcsolat elfoszlik. Elkopik a két ember között, csak a rongyos vége marad meg. Kifelé még a színe látszik, de ha mögé nézünk, látjuk a visszáját is.  Pont, mint amikor rájövünk, hogy a szüleink is emberek. Hogy hibáznak, tévednek, hülyeséget csinálnak ők is, úgy, mint mi. Onnan lehet tudni, hogy felnőttek lettünk, hogy ez megtörténik. Ha szerencsénk van, akkor csak évek alatt.

Képtalálat a következőre: „amnézia Péreli Zsuzsa”

Amnézia

11.08. Az unokahúgomnak is leesett. Percek alatt lett felnőtt. Nem tetszett neki.

11.22. Töltekezni kell. A színekkel és a képekkel. Olyanok a kárpitok, mintha festmények lennének. Aztán olvasom, hogy Péreli Zsuzsa festőművész is. Én meg tárgyrajongó vagyok. Tudom, tudom, hogy ez sekélyes dolog, mert az emberi kapcsolatok, meg az élmények többet érnek a tárgyaknál. De, ha hazaviszem/hazavinném, akkor, amit nyújt, örökre velem marad.

11.28. A felügyelő néni, mintha a gondolataimban olvasna. Szoros emberfogásban jön utánunk.

11.34. A múzeumboltban megveszem a katalógust. Megnyugszom, ezt is jó hazavinni. Fogdosom, lapozgatom, magamévá teszem, de közben rájövök, hogy reggel óta nem ettem. Jó, most sem fogok, mert csokizóba megyünk.

21.43. Mi franc az az l, m?! Lélekvándorlásaim. Ez a megfejtés.

Amerikából jöttem, két betűt hoztam, mesterségem címere: l, m.
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top