+ Képzőművészet

200 millió felett kelt el egy Tihanyi-látkép

Az 1908-as festmény kép egyik oldala a párizsi Pont St. Michelt, a másik pedig Ádámot és Évát ábrázolja.

Rekordáron, kétszázmillió forint felett kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel című látképe a Virág Judit Galéria téli árverésén, amelyen ugyancsak jelentős áron talált gazdára Csontváry Kosztka Tivadar hetven éve eltűntnek hitt Olasz halász című képe is.

Az életműben is rekordnak számító árért, 220 millió forintért ütötték le Tihanyi Lajos 1908-ban készült olajképét. A festmény kikiáltási ára 80 millió forint volt. Az 1908-as festmény kép egyik oldala a párizsi Pont St. Michelt, a másik pedig Ádámot és Évát ábrázolja.

Tihanyi Lajos művét jutalékkal együtt 264 millió forintért vásárolta meg az Ernst Galéria, a kép az Ernst Wastl és Eleni Korani által gondozott műgyűjtemények egyikébe kerülhet.

A galéria tájékoztatása szerint ez a magas ár paradigmaváltást eredményezhet a magyar műtárgypiacon, mivel a 200 millió forintos határ közelébe eddig csak Csontváry Kosztka Tivadar és Munkácsy Mihály alkotásai kerültek. Tihanyi Lajosnak ebből a korszakból származó művei a magyar fauve festészeti irányzat kiemelkedő alkotásai, amelyek mind magyar, mind nemzetközi szempontból is fontos elemei az egyetemes művészeti kánonnak.

A Virág Judit Galéria hétfői tájékoztatása szerint a 223 műtárgyat felvonultató téli árverés másik, kiemelkedő áron elkelt műve Csontváry Kosztka Tivadar Olasz halász című festménye volt. A művész taorminai tartózkodása alatt festett képére a licitálás a magyar árverések történetében rekordnak számító 100 millió forintos kikiáltási árról indult és a mű végül 140 millió forintért cserélt gazdát.

Hosszú licitharc bontakozott ki Aba-Novák Vilmos nagy méretű, Kikötő című művéért is: a képet végül jóval a 80 milliós becsértéke felett, 120 millió forintnál ütötték le. Ugyancsak jól szerepelt az árverésen a

festő Nyári kocsma című alkotása, amelyet 7,5 millió forintos kikiáltási ár után végül 28 millió forintért vásárolták meg.

A tájékoztató szerint Vaszary János aprólékosan kidolgozott Pünkösdi rózsákért című virágcsendélete a 24 millió forintos kikiáltási ár csaknem háromszorosáért, 71 millió forintért kelt el és így ez a mű lett az eddigi legdrágábban elkelt Vaszary-festmény.

Berény Róbert Piros ruhás nő zöld szobában (Reggeli) című alkotása Breuer Etát, a festő feleségét, múzsáját ábrázolja. A festmény 55 millió forintért cserélt gazdát.

A remekművek árverésén rekordnak számító, 1,179 milliárd forintos összleütési értéket értek el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top