+ vallás

Ilyen volt Ferenc pápa születésnapi tortája

A cukrászati remekművet a Maupal nevű utcaművész díszítette.

Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból – jelentette ki Ferenc pápa Advent harmadik vasárnapján a római Szent Péter téren, ahol a keresztény karácsony üzenetéről beszélt, s ahol megáldotta a gyermek Jézus jászolba helyezendő szobrocskáit. Ferenc pápát 81. születésnapján az egész világból felköszöntötték.

Ferenc pápa vasárnap déli beszédében kijelentette: az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki

„szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk”.

A katolikus egyházfő hozzátette:

„Ez az igazi karácsony! Ha kivesszük belőle Jézust, mi marad karácsonyból?”.

Ferenc pápa megáldotta a gyermek Jézusnak azokat a szobrocskáit, amelyeket a római plébániákat látogató gyerekek vittek magukkal a Vatikánba, majd a jászolokban helyeznek el.

A napsütéses Szent Péter téren több tízezren hallgatták Ferenc pápa szavait, aki vasárnap töltötte be 81. évét. Az egész világból számtalan üdvözletet kapott.

A születésnapi tortáját az idén is a Vatikánváros közelében lévő római cukrászda készítette el. A cukrászati remekművet a Maupal nevű utcaművész díszítette, aki Róma utcáin már több falrajzot alkotott, egyebek között Supermanként ábrázolva Ferenc pápát. A tortán Ferenc pápa megszokott fekete aktatáskájával a kezében látható, hátán pedig a kettészakított és összefércelt világ, amelyet a pápa cipel a vállain.

Ferenc pápa vatikáni lakhelyén, a Szent Márta-házban tölti születésnapját, amelyre az utóbbi években mindig római hajléktalanokat hívott meg, hogy velük ebédeljen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top