Tavasszal azt írtam róla, hogy minden koncertje intim élmény. Mivel nemsokára jön a Müpába, a figyelmem fél év elteltével újra Rufus Wainwright felé fordult, és most még jobban bele akartam mélyedni a történetébe, mint először. Hát mit mondjak? Kicsit belehaltam, kicsit megtisztultam, nagy nehezen megszültem. Ennél intimebb élményem valószínűleg már nekem sem lesz idén.
minekmentoda
„I’ve been made blue, I’ve been lied to
When will I be loved
I’ve been turned down, I’ve been pushed ‘round
When will I be loved”
Magyar nyersfordítása:
„Letörtek, hazudtak nekem
Mikor fognak szeretni
Átvertek, kizsigereltek
Mikor fognak szeretni”
Képzeld azt, hogy tizennégy éves vagy, és egy bárban megismerkedsz egy jóval idősebb emberrel, aki egyértelműen érdeklődik irántad. A torkodban dobog a szíved – az iskolai bénázások, a megalázó elutasítások hirtelen lényegtelenné töpörödnek, hiszen egy felnőtt igazolja éppen, hogy érdekes, fontos, kívánatos vagy. Megkérdezed az illetőt, eljönne-e veled a parkba sétálni, szabadtéri koncertet hallgatni. Tetszik neki az ötlet, te pedig elindulsz vele, mellette. Arra a romantikus sétára vágysz, amit már annyiszor elképzeltél: talán megfogja a kezemet is, talán meg is csókol? Aztán a parkban az ember, akinek vigyáznia kellene rád, és óvatosan, figyelmesen bevezetnie a szerelem birodalmába, a legaljasabb módon rád támad. Ő az erősebb, és megbénít a feletted gyakorolt hatalma éppúgy, mint a saját rettegésed. Mindent elrabol tőled: a döntésed jogát, emberi mivoltod veleszületett méltóságát, az első alkalom misztikus légkörét. Az értéktárgyaidat is elveszi, majdnem az életedet is. Csak úgy menekülsz meg, hogy rájátszol a rád törő rohamra, magatehetetlen tested utolsó kétségbeesett próbálkozására, hogy ő rendelkezhessen maga felett. A támadó megfutamodik, a torkod megszabadul a szorítástól. Ott áll előtted az élet, a visszanyert szabadság, így, ezzel.
Egészen pontosan ez történt Rufus Wainwrighttal. A traumatikus élményt egy időre eltemette magában, de az, ahogy lenni szokott, megtalálta a felszínre vezető kerülőutakat. Önpusztítás és alkotás egymásba fonódott a zenész életében. Évekig minden közeledést elutasított, aztán hirtelen belevetette magát a testiségbe, egy időben több partnerrel, és közben egyre mélyebbre csúszott a drogok által kínált átmeneti menekülés spirálján. Meg persze dalokat írt, amelyek közül egy sem szól egyértelműen a fiatalkorban átélt pokolról. Talán azért, mert ha ekkora trauma ér, akkor az egész művészi munkásságod terápia lesz. Láncon sétáltatod a démont, próbálod kontrollálni a harapásait, ha már elzárni nincs értelme és végleg legyőzni nem lehet.
minekazilyennekgyerek
„Why is it so that I’ve always been the one who must go
That I’ve always been the one told to flee
When it fact you were the one long ago
Actually in the drifting white snow you left me”
Magyar nyersfordítása:
„Miért mindig én vagyok az, akinek mennie kell?
Miért mindig én meneküljek?
Amikor valójában te voltál az nagyon régen,
Aki a kavargó fehér hóban elhagyott engem”
Wainwright élete felett a kétezres évek elején egyre inkább átvették a hatalmat a drogok, egy időre még a látását is elvesztette. Koncertek, filmfelvételek és illusztris partik világában alvajáróként botorkált, a mesterséges köd egyre vastagabb lett körülötte, de újra és újra kivált belőle egy alak. Wainwright az apját látta, a való életben is problémás viszony a szürreális látomások, képzetek közé is beszivárgott, és egy ponton a zenész úgy érezte, most már vagy elvonóra megy, vagy soha nem szabadulhat meg az apjától. A drogfüggőséget sikerült leráznia magáról, az apa hatását az életére nem. A két zenész, Loudon Wainwright III és Rufus Wainwright konfliktusokkal terhelt kapcsolata, amelyből mégiscsak mindketten próbálták kisajtolni a másik félreérthető szeretetét és figyelmét, számos zeneművet ihletett. Azért az is sokatmondó, hogy Rufus húga, Martha Wainwright a Bloody Mother Fucking Asshole című számát bevallottan az apjuknak írta. Aki, amint a nő fogalmazott, több időt töltött a családnak címzett dalok szerzésével, mint azzal, hogy valódi kapcsolatot alakítson ki a gyerekeivel.
Fotó: Matthew Welch
A testvéreket a szülők válása után elsősorban édesanyjuk, Kate McGarrigle nevelte. Ő is visszatérő szereplője, címzettje Rufus Wainwright dalainak, és a szövegek bensőséges, szeretetteljes kapcsolatot sugallnak. Mintha McGarrigle egyedül próbálta volna betölteni mindkét szülő szerepét a gyerekei életében, miközben utat mutatott nekik a művészi önkifejezés és a showbiznisz közegébe is. Wainwright már éppen biztos talajon állt és elismert, népszerű zenészként tartották számon, amikor édesanyja rákbeteg lett és hosszú szenvedés után meghalt. Wainwright szövegeiben szinte naplószerűen kísérhetjük figyelemmel az anya elvesztését, ahol a fájdalmakat realizmus és objektivitás mögé próbálja rejteni, talán hogy megóvja önmagát egy újabb összeomlástól.
„I tried to block the cabin door
But the churches have run out of candles
I tried to lend a helping hand
But the rooms have all run out of pamphlets
I tried to cook it up and turn
The kitchen has run out of canned bits”
Magyar nyersfordítása:
„Próbáltam bezárni a kis ház ajtaját
De a templomokból elfogytak a gyertyák
Próbáltam segítségedre lenni
De a szobákból elfogytak a röpiratok
Próbáltam főzni és kavarni
A konyhából elfogytak a konzerv falatkák”
köszönömhogyvagynekem
Talán a hit is segíthetett Wainwrightnak abban, hogy ne temessék maguk alá a megpróbáltatások. Dalszövegeiben rengeteg a bibliai utalás, visszatérő motívum a templom, az évezredes üzeneteket a művész önmagán átszűrve, a maga világába integrálva tálalja (Agnus Dei, Jericho, Gay Messiah, Zebulon, Evil Angel, Candles). Ezek után nem meglepő, hogy az egyik legismertebb Leonard Cohen-szerzemény, a Hallelujah is összefonódott Rufus Wainwright nevével.
Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Cohen „apja helyett apja” volt a hányatott sorsú zenésznek, a legenda lányával, Lorca Cohennel pedig gyermekkori barátság fűzte össze. Amikor Lorca felkereste, hogy legyen az apja születendő kislányának, Rufus Wainwright eleinte bizonytalankodott. Végül, részben haldokló édesanyja kívánságát teljesítve, ráébredt, hogy a saját szívét kell követnie, nem a társadalom vélt vagy valós elvárásait.
Kate McCarrigle sajnos még a kis Viva 2011-es születése előtt elhunyt, Leonard Cohen pedig épp csak öt évig ismerhette unokáját. A két művészcsalád örökségét magában hordozó kislányt a fotóművész édesanya és a zenész édesapa azóta is közösen neveli. De Rufus Wainwright sötét tónusú történetébe nemcsak Viva érkezése hozott fényt, hanem a német származású művészeti menedzser, Jörn Weisbrodt is, aki már sok éve szerető társa és támasza. Mellette a zenész talán elhiheti, hogy az erőszak, az önpusztítás, a családi problémák és a pótolhatatlan veszteségek talaján is sarjadhat szerelem.
„Won’t you walk me through the Tiergarten?
Won’t you walk me through it all, darling?
Doesn’t matter if it is raining
We’ll get to the other side of town”
Magyar nyersfordítása:
„Átsétálsz velem az Állatkerten?
Átsétálsz velem rajta, kedvesem?
Nem baj, ha esik az eső
Akkor is elérünk a város másik felére”
(A cikkben idézett dalszövegek a When Will I Be Loved, a Dinner At Eight, a Candles és a Tiergarten című Rufus Wainwright-dalokból származnak.)
